A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
2021. május 4. 14:53 Pető Andrea
A magyarországi politikai radikalizmus történetének írásakor egy csoportról kevés szó esik. Ezek azok a nők, akik a szélsőjobboldali eszméket terjesztve, támogatva a háború utolsó napjáig kitartottak a nyilaseszmék mellett. A feleségek, nőszervezők, orvosnők és a mindennapi bűnözők története ad teljesebb képet Magyarország második világháború alatti történetéről. Az eddigi történetírás ugyanis néhány társadalmi csoportot láthatatlanná tett azáltal, hogy csak a „nagypolitikát” elemezte. E cikknek is az a célja, hogy ezt a láthatatlanságot megszüntesse.
Korábban
A feleségek és az anyák
A nyilaspárt női tagjainak esetében igen egyszerű lenne csak a feleségekről beszélni. Ez azt a megközelítést látszik igazolni, amely szerint a női tagok a félrevezető férfimanipuláció áldozatai lennének. Ezek a nők hiába nem viseltek formális tisztséget, valójában a vezető tisztségviselők feleségeiként fontos informális hálózatot működtettek, amely a pártapparátusi állások elosztásában nagy szerepet játszott.
Szálasi Ferenc érzelmi élete leginkább a hitleri mintát követi, mint aki magánéletét feláldozza a politikai hivatásért. A katonai életet hivatásként és misszióként megélő férfinak 1927-től kezdve volt viszonya Lutz Gizella tisztviselőnővel.
1936-tól sokat tartózkodott az illető hölgy lakásán is, de csak a nyilaskormány bukása után, Ausztriába való menekülésük során vette feleségül Mattseeben 1945. április 29-én. Bár Lutz a nyilas vezetők feleségei számára teaszalont tartott, ahol nyilván sok mindenről szó esett, de érdemi politikai döntések ott nem születtek.
Ez a csoport, a feleségek és szeretők csoportja sok női párttagot toborzott. Például Januj Mária úgy lett a Hűség Háza parancsnokának, Bokor Dénesnek a felesége és tettestársa, hogy Baky László anyósával egy házban lakott mint egyedülálló varrónő, és a párttagságon keresztül remélt (és szerzett) társadalmi státuszt és férjet.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A háborús bizonytalanságban a „jó parti” fontos volt, és még az idős Andreánszky Jenő is talált magánál sokkal fiatalabb – új – párt. De ennek a körnek a női tagjait fényévnyi távolságok választották el a szociális különbségekre és hierarchiára igen érzékeny Horthy-rendszerben a nyilaspárt többi női tagjától.
Lutz Gizellának pedig nem volt helye a „Vezér” házi tűzhelyénél, mert nem fért bele a nyilaskánonba, nem is jelent meg nyilvánosan a partnerével, hiszen nem volt férjnél és nem volt gyereke, ráadásul önálló munkavállaló, tisztviselőnő volt. Ezért a nyilaspárt elsősorban Szálasi anyját, „Erzsébet asszonyt” ünnepelte neve napján, ami jól illett a párt által támogatott anyaságkultuszba.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 30. A „harmadik világ” (a gyarmati rendszer felbomlása, a fejlődő országok problémái)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/791.jpg)
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap