A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye
2020. augusztus 22. 08:22 Múlt-kor
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy középkor és a kora újkor éveiben szinte bármibe bele lehetett halni. Többek között a higiénia hiányának, az orvostudomány fejletlenségének és a természet közelségének köszönhetően akár egy karcolás is életveszélyes lehetett. A középkorra gondolva a legtöbben a háborúk és az erőszak szülte veszedelmeket szokták kiemelni, mi a korabeli mindennapok hét legnagyobb és legkülönösebb veszélyeit gyűjtöttük össze.
Korábban
Gyilkos sertések
A középkorban a húsukért nevelt disznókat általában nem istállóban, hanem az extenzív állattartásra jellemző körülmények között tartották, ami azt jelentette, hogy a sertések gyakorta jelentek meg a legelőkön, az erdőkben, de a nagyvárosokban is.
Így pedig az emberek is jóval többször találkozhattak velük, mint manapság. Meglepően gyakran fordult elő, hogy ezek a találkozások halálos kimenetelűek voltak.
Több olyan feljegyzés is született, amely gyermekek disznók által történt megevéséről számoltak be.
Ami még ennél is bizarrabb, hogy a sértettek a késő középkorban már jogi eljárást is kezdeményezhettek a disznó elkövetőkkel szemben.
A perek általában a sertések halálra ítélésével végződtek. 1494. június 14-én a Francia Királyság területén fekvő Clermontban letartóztattak egy disznót, mert „megfojtott és megcsonkított egy bölcsőjében fekvő kisgyereket, Jehan Lenfant marhapásztor kisfiát.”
Miután a bírák számba vették a bizonyítékokat, akasztás általi halálra ítélték az ekkor épp egy apátsági börtönben raboskodó állatot.
Nem csupán a gyermekekre voltak veszélyesek a sertések. A francia Fülöp herceg halálához közvetetten járult hozzá egy disznó. VI. (Kövér) Lajos király fia 1131-ben társaival éppen Párizsban, a Szajna mentén lovagolt, amikor lova megbotlott egy, a folyó partján álló trágyahalomból váratlanul kiugró, fekete disznóban.
A társuralkodóként Franciaország élén álló herceg olyan szerencsétlenül ért földet, hogy másnapra belehalt sérüléseibe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap