A középkor 10 leghangosabb botránya
2015. szeptember 17. 13:29
Korábban
A király, aki nem volt férfi
II. Fülöp Ágost francia király 1193 augusztusában az oltár előtt fogadott örök hűséget újdonsült hitvesének, a krónikások által gyönyörű szépnek leírt Ingeborg dán hercegnőnek. A következő napon az uralkodó meggondolta magát, és követelte, hogy semmisítsék meg a házasságot. Hogy mi okozta ezt a pálfordulást, örök rejtély maradt, a király szerint az asszony túl közeli rokona volt, ám a pletykák szerint az uralkodó egyszerűen nem volt képes férfiként viselkedni a hálószobában. A királynét elküldte az udvarból, és a következő két évtizedben Ingeborg gyakorlatilag fogságban élt az ország különböző kastélyaiban. Az uralkodó pedig feleségül vette Merániai Ágnes bajor hercegnőt, II. András magyar király sógornőjét. A botrány gyorsan elterjedt Európában. Az 1198-ban trónra kerülő III. Ince pápa nem tűrte a bigámiát, felszólította a királyt, hogy térjen vissza hitveséhez, és 1200-ban interdictumot mondott ki egész Franciaországra, ahol így hivatalosan minden egyházi jellegű tevékenység megszűnt. Fülöp erre kénytelen volt visszakozni, ám a „békülésre” csak 1213-ban – az angliai hadjárat ürügyén – került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap