A kora újkori „pestisdoktorok” gyakran maguk is a kór áldozatává váltak
2019. március 22. 13:23 Múlt-kor
Korábban
Borzalmas kezelések
Mivel a pestisdoktorok a kórból csupán annak gyomorforgató tüneteit látták, működését pedig nem ismerték, számukra meg volt engedve a boncolások végrehajtása is – ezekből azonban legtöbbször nem sikerült használható információt nyerniük. Ebből kifolyólag igen kétes eredményű, veszélyes, és sok esetben káros kezeléseket találtak ki a pestis ellen. Mivel nagy részük teljességgel képzetlen volt, kevesebb tudással rendelkeztek, mint a valódi orvosok, akik azonban ekkoriban maguk is helytelen tudományos feltételezésekben hittek. A pestisdoktorok módszerei a bizarrtól az igazán hátborzongatóig széles skálán mozogtak.
Az egyik legelterjedtebb „kezelés” az volt, hogy a bubópestis következtében megduzzadt nyirokcsomókra ürüléket kentek, amivel a pestisen kívül további veszélyeknek is kitették a beteget és környezetét. Emellett gyakori volt a véreztetés (akár piócákkal is), valamint a duzzanatok átszúrása is a felgyülemlett genny leeresztése érdekében. Ezek igen sok fájdalommal járhattak, a legkínzóbb kezelés azonban talán az lehetett, amikor higannyal öntötték le a beteget, és kemencébe helyezték.
E kezelések sokszor valójában meggyorsították a betegség terjedését a duzzanatok és sebhelyek felnyitásával, valamint tovább gyengítették a beteget újabb fertőzésekkel. Napjainkban már tudjuk, hogy a bubó- és tüdőpestist ugyanaz a baktérium, a Yersinia pestis okozza, amelyet a középkorban és a kora újkorban főként a patkányokon élősködő bolhák hordoztak.
Az 1890-es években Waldemar Haffkine (Vlagyimir Havkin) orosz bakteriológus sikeresen kifejlesztette az első védőoltást a pestis ellen, ma pedig már antibiotikumokkal könnyedén kezelhető a betegség. Napjainkban évente körülbelül 600 esetről érkezik bejelentés, amelyek nagy része csupán késői észlelés, illetve kezelés hiánya esetén halálos kimenetelű. A bejelentések többsége Afrikából érkezik, a leggyakrabban Madagaszkáron, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, illetve Dél-Amerikában Peruban üti fel a fejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap