A kitartás bajnokai – híres magyar olimpikonok
2016. augusztus 15. 14:06 Csernus Szilveszter
Korábban
Hajós második olimpiája
A Magyar Delfin igazi sportember volt, pályafutása nem ért véget az első olimpiával. Hazatérte után Budapesten sikerrel teljesítette a vizsgákat (Ilosvay dékán csak ezt követően gratulált neki), majd új sportágakban próbálta ki magát, mint a síkfutás, diszkoszvetés és a gátfutás, melyek révén az országos bajnokságokban tovább bővítette éremkollekcióját. A BTC színeiben még a labdarúgásba is belekezdett, amelyben a válogatottságig vitte, sőt 1906-ban – 28 évesen – a magyar csapat szövetségi kapitánya is lett. Emellett számos magyarországi épület tervezőjének is mondhatja magát. A leghíresebb a margitszigeti uszodakomplexum, amely napjainkban teljes joggal viseli a nevét.
Hajós Alfréd olimpiai pályafutását is tovább folytatta – mégpedig 28 év után. Az 1924-es Párizsi játékokon a művészeti versenyek építészet kategóriájára küldte el „Ideális stadion” művét, amelyet Lauber Dezsővel közösen készítettek. A pályaművet a második helyezésre tartotta érdemesnek a zsűri, így Hajós Alfréd ismét egy ezüstérem birtokosa lett. Az első helyezésre azonban senkit sem hirdettek ki, sokan ezért győztesnek tekintik az építészpárost. Azonban a Coubertin javaslatára az olimpiára kerülő művészeti versenyeken „üres helyezések” gyakran előfordultak, továbbá a NOB ma már nem tartja számon ezeket az olimpiai éremtáblázatokon (mivel egy aranyérmest is elkönyvelhetünk a művészeti versenyeken innen ered a magyar érmek számában nyilvántartott két különböző érték is).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap