A hintókból és a kerékpárokból egyaránt merített ihletet első automobiljához Carl Benz

2021. január 29. 09:30 Múlt-kor

135 éve, 1886. január 29-én adta be szabadalmi keresetét Carl Friedrich Benz lakatos és vasútmérnök robbanómotoros személygépkocsijára, amelyet Benz Patent-Motorwagen néven ismer a történelem. A Patent-Motorwagen volt az első, gyártásra szánt robbanómotoros gépjármű, ám a típus és variánsai elkészítése teljes mértékben kézzel történt.

Korábban

Carl Benz első, a ma már tiszteletére benzinnek nevezett üzemanyaggal működő robbanómotorja még egy kétütemű típus volt, amelyet első alkalommal 1879 szilveszterén hozott működésbe. E szerkezet számos különféle ipari berendezés működtetésére olyannyira alkalmasnak bizonyult, hogy meglehetős kereskedelmi sikert ért el vele, aminek köszönhetően egyre több időt fordíthatott régi álmára, a „ló nélküli hintó” kifejlesztésére.

A jármű, amelyre 1886 elején beadta szabadalmi keresetét, 1885 folyamán állt össze. Felépítése jól tükrözte a valódi automobil létrejötte előtt addig tornyosuló fő akadályt: a tömeget. Habár már a gőzgépek korában is előfordultak próbálkozások a gőzmeghajtású hintó kifejlesztésére, maga a kellő hajtóerőt biztosító gőzgép és a hozzá szükséges fűtőanyag egyaránt túlságosan nagynak és nehéznek bizonyult ahhoz, hogy személygépjárműben alkalmazzák őket.

Bár jóval kisebb mértékben, de igaz volt ez a korabeli robbanómotorokra is: ahhoz, hogy Benz járműve képes legyen önerőből mozogni, mind az alváznak (karosszériáról aligha beszélhetünk), mind a motornak a lehető legkönnyebbnek kellett lennie.

A Patent-Motorwagen 265 kilogramm össztömegéből a 0,66 lóerő előállítására képes, egyhengeres négyütemű benzinmotor mintegy 100 kilogrammot tett ki, és ezzel a korabeli robbanómotor-mezőnyben rendkívül könnyűnek számított. Benz tovább könnyített a szerkezeten azzal, hogy a hintókon bevett fa elemek helyett hasonló szilárdságot és tartást biztosító, ám emellett lényegesen könnyebb acélcsövekből állította össze a jármű vázát.

Burkolati elemeket egyetlen helyen kapott a váz – az ülés előtt, hogy az utasok lába ne lóghasson bele a motortérbe. A jármű minden egyéb tekintetben nyitott volt.

A három kerék sem véletlen: e megoldás részben szintén a tömegcsökkentés érdekében került alkalmazásra. Benz a legkompaktabb bevett hintóformából, a kétkerekű félhintóból indult ki, amelyhez támasztékként illesztette a másik nagy hobbijából, a biciklik világából merített kormányozható elülső kereket. Utóbbira azért is volt szükség, mert Benz ekkoriban még nem talált más megoldást a kormányzásra.

Mindez mai szemmel nézve igencsak spártai járművet eredményezett: bár a hintókéhoz hasonló, párnázott bőrülés bizonyára nem volt ismeretlen a hintóval való közlekedéshez szokott korabeli embereknek, a tömör gumiból készült abroncsokkal szerelt kerekek (amelyek huzalküllős szerkezetét szintén a kerékpárok inspirálták) nem sokat enyhíthettek a korabeli utak által keltett rázkódáson.

A mai sportautókhoz hasonlóan farmotoros, hátsótengely-hajtású Patent-Motorwagent Benz eleinte éjszakánként próbálgatta gyára körül – a nagy titoktartásnak azért érezte szükségét, nehogy valaki „megelőzze” egy hasonló találmánnyal. Első nyilvános útjára 1886. július 3-án került sor Benz lakóhelyén, Mannheim városában. Egyik fia, Eugen a város körül zörgő jármű mellett haladt futólépésben egy üveg benzinnel, amellyel időről időre újratöltötték a járművet. Másnap már az egész város az iparosról és különös szerkezetéről beszélt.

A szabadalmat végül 1886 novemberében adta meg a hivatal a forradalmi szerkezetre, ez azonban visszamenőleg is érvényes volt, így a kérelem beadásának dátuma vált mérvadóvá.

Carl Benz az elkövetkező évek során további fejlesztéseket hajtott végre a Patent-Motorwagenen, amelyből a fennmaradt dokumentumok szerint mintegy 25 darabot készített 1886 és 1893 között. Az első hosszabb utat a feltaláló tudta nélkül felesége, Bertha tette meg gyermekeikkel a 3. típusú Patent-Motorwagennel 1888 augusztusában, amikor hazalátogatott szüleihez a csaknem 200 kilométerre lévő Pforzheimbe. A tankolást útközben patikusoknál vásárolt, különböző feldolgozottságú olajtermékekkel oldották meg.

Ez az út bizonyította be igazán, hogy a benzinmotoros járműveknek igenis van létjogosultságuk a közlekedésben – és a 20. század során teljességgel át is vették az állati erővel vont járművek szerepét.