A gáláns vevő visszaadta Olivia Newton-Johnnak a Pomádéból ismert bőrdzsekit
2019. december 13. 14:38 MTI
Olivia Newton-John visszakapta a november elején elárverezett legendás fekete bőrdzsekijét a vevőtől, aki 243 ezer dollárt (72,3 millió forint) fizetett a Pomádé (Grease) című világhírű, 1978-as musicalfilm zárójelenetében viselt ruhadarabért.
Korábban
A neve elhallgatását kérő vevő a múlt hétvégén adta át a többszörös Grammy-díjas énekes-színésznőnek a dzsekit, és azt mondta, ennek a dzsekinek nem szabad egy milliárdos gardróbjában porosodnia, hogy a countryklubban henceghessen vele.
A fekete bőrdzsekit és a magas derekú, szűk nadrágot Newton-John a Grease (Pomádé) híres, vurstlis jelenetében viselte, amikor John Travoltával elénekelték a You're the One That I Want című számot.
A két ruhadarab két külön tételként szerepelt a Julien's Auctions Beverly Hills-i árverésén és két vevőhöz került a becsült ár több mint kétszereséért.
Egyébként az angol-ausztrál énekes-színésznő nagyjából 500 tárgyat bocsátott árverésre, és a bevétellel a melbourne-i Olivia Newton-John Rákkutató és Wellness Központot támogatta, amelynek társalapítója volt, miután 1992-ben első ízben sikerült legyőznie a mellrákot.
A 71 éves Newton-John tavaly szeptemberben jelentette be, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála. A kabát megvásárlója egyébként Newton-John „elsőszámú rajongójának” vallja magát és gyors felépülést kívánt neki. Az énekes, aki rendkívül hálás volt és nagyon meghatódott az ajándéktól, elmondta, hogy a melbourne-i rákközpontban fogja kiállítani a kabátot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap