A dühös magyar oroszlánoktól a tébolyult lányig – hét híres önfeláldozó nő
2020. június 30. 09:54 Kulcsár Ádám
Korábban
A cigarettázó vértanú
Néhány nyilas állt 1944. december 27-én este a budapesti Szabadság híd lábánál. Fegyvereiket – egy szemtanú szerint – hat nőre irányították, akiket arra kényszerítettek, hogy vetkőzzenek mezítelenre, majd valamennyiüket a Dunába lőtték.
Egyikük a halála előtt leendő gyilkosai felé fordult, letérdepelt, majd égre emelt tekintettel, széles karmozdulatokkal keresztet vetett. Hamarosan az ő holttestét is magával ragadta a folyó fagyos sodra.
A kassai Szociális Testvérek Társaságának tanfolyamát elvégző Salkaházi Sárára – aki néhány hónapig eljegyzett menyasszony is volt – eleinte kissé furcsállva néztek a nővérek, ugyanis a lány meglehetősen „szabados” életet élt.
Több felvidéki magyar újságba is írt, cigarettázott, fesztelen életmódjáról pedig csak évekkel később tudott leszokni.
„Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme, itt vagyok, engem küldj!) – hangzott jelmondata, amikor 1940 pünkösdjén szerzetesi fogadalmat tett.
A fáradhatatlan szervező hírében álló nő hamarosan átköltözött a magyar fővárosba, és belevetette magát a munkába. Kegytárgyüzletet vezetett, családokat látogatott, hitoktatott, felügyelte a gyermekkonyhát, és szerkesztette a rend folyóiratát.
A társaság a kezdetektől küzdött a nemzetiszocialista eszmék ellen, a német megszállás idején pedig a testvérek mintegy ezer üldözött életét mentették meg úgy, hogy hamis papírokkal munkásnők otthonaiban bújtatták el őket.
Egy valamiért megsértődött asszony azonban elárulta őket a nyilasoknak, akik 1944 decemberében átkutatták a Bokréta utcai otthont. A vezető nővéreket elhurcolták, a „kihallgatás” helyett azonban legyilkolták őket a Duna partján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap