A dárdahajítástól a teniszig – edzéstippek a kora újkori Angliából
2020. január 20. 15:55 Múlt-kor
A rendszeres testmozgás, mint az egészséges életmód egyik alappillére régóta ismert az emberiség számára, és a hiányából fakadó gondok korántsem csak a jelenkorban jelentkeztek széles körben. Onnantól, hogy az államigazgatás adminisztratív tevékenységi körének bővülésével egyre többek életéből hiányzott, rögtön jelentkeztek a tunyaság tünetei, és születtek is művek az emberek felvilágosítására. Jó példa erre az Angliában 1537-ben kiadott Az egészség vára (The Castell of Helth) című mű, amely Thomas Elyot diplomata tollából származik. Milyen mozgásformákat javasolt a Tudor-kori „szakember”?
Korábban
„Erőteljes, avagy durva edzés”
Ahogy napjaink életmódtanácsadói, úgy Elyot is tisztában volt azzal, hogy nem mindenkinek azonos a testi ereje és állóképessége, ezért több személyiségtípusra szabta tanácsait.
Az egészség vára négy csoportba sorolja az edzésfajtákat, és ezeknek megfelelő gyakorlatokat ajánl.
Elyot a leginkább megterhelő edzésformák közé a következőket sorolja:
-„Ásás, különösen agyagban, mely kemény és nehéz”
-„Valami nehezet hordani vagy tartani”
-„Meredek, magas dombot megmászni”
-„Egy kötelet megragadva felmászni azon”
-„A kezeknél fogva lógni bármely tárgyon, amely az ember keze ügyénél magasabb, hogy lába ne érje a földet”
-„Állni és feltartani vagy kitárni a karokat, a kezeket ökölbe zárva és így maradni hosszú időn át”
-„Zártan tartani a karokat, arra bírva egy másik embert, hogy húzza ki őket, és ennek ellenére megtartani a karokat, ezáltal erőltetve azok inait és izmait” – egyfajta ellenállásos gyakorlat
Elyot továbbá ebbe a kategóriába sorolja a birkózást, amely véleménye szerint felettébb „heves” a gyengébbik résztvevő számára. Megjegyzi, hogy e gyakorlatok „kizárólag ifjú férfiaknak valók, akik hajlanak és alkalmasak a háborúra.”
Azt is leírja továbbá, hogy ezek az edzésformák azok számára a legjobbak, akiknek „teste nedves” (azaz fiatal, rugalmas), de egyébiránt „tétlenségben élnek” (legfőként a tényleges fizikai munkát nem végző nemességre gondolva).
Elyot művében nagy szerepet játszik az ókorból ismert vérmérsékletelmélet, amely Hippokratész orvostudományi műveiben is hivatkozási alap.
A vérmérsékletelmélet a négy fő testnedv (a vér, a „sárga epe”, a „fekete epe” és a nyák) egyensúlyának gondolatára épül. A fenti, leghevesebb edzéstípusok ez alapján a „flegmatikus” (akiknél a nyák az uralkodó testnedv) és a „szangvinikus” (akiknél a vér az uralkodó testnedv) emberek számára megfelelők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap