7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Az élhető életre, azon belül is az egészség megőrzésére való törekvés mindig jelen volt az emberek életében. Az orvostudomány így tehát olyan fonal, amely összeköti napjaink emberét a legtávolabbi ősökkel is. Könnyű azonban azt a hibás következtetést levonni, hogy történelme csupán nagy felfedezések pillanataiból, illetve a régi megoldásokon való mulatásból áll. Az orvostudomány története során többször születtek olyan megoldások, amelyek feledésbe merültek, majd napjainkra újra bevett gyakorlattá váltak, emellett tartalmaz rengeteg izgalmas esetet is. Alább olvasható hét meglepő tény az orvoslás történetéből.
Korábban
A teriaca nevű készítményt mindenre való gyógyírnak tartották
Az ókorban uralkodónak lenni igen veszélyes vállalkozás volt – valaki mindig az ember életére tört. A legenda szerint ezért a Fekete-tenger déli partján fekvő Pontosz királya, VI. Mithridatész megpróbált immúnissá válni a mérgekre azzal, hogy apró, majd egyre nagyobb dózisokban vette be őket. Állítólag elítélt bűnözőkön is toxikológiai kísérleteket végzett, amelynek végeredménye a legenda szerint a „mithridaté” nevű elixír lett, amely minden méreg elleni gyógymódot egyetlen készítményben ötvözött.
A római seregek ellen ez nem sokat segített, így VI. Mithridatész királyságát meghódította Kr. e. 66-ban Pompeius. Ezután a recept állítólag Rómába került, ahol később Nero császár orvosa, Andromakhosz továbbfejlesztette. A végeredmény egy 64 összetevőből álló szer lett, amely „teriaca” néven vált ismertté. A legtöbb összetevő növényi eredetű volt (az ópium is köztük volt), de viperahúst is tartalmazott a recept szerint.
A korai szkepticizmus ellenére a teriaca értékes (és drága) termék lett, amellyel minden bajt igyekeztek gyógyítani. A 12. századra Velence volt a vezető exportőre, és az anyagot nagyra tartották mind az európai, mind az arab és a kínai orvoslásban. Népszerűsége 1745 után kezdett csökkenni, amikor William Heberden angol orvos cáfolta állítólagos hatékonyságát, és azt állította, néhány vállalkozó szellemű római eltúlozta a Mithridatész-történetet, hogy meggazdagodhasson. Ennek ellenére a teriaca készítésének módja sok európai gyógyszerészkönyvben a 19. századig megtalálható volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05