4000 év urbanizáció a sivatagban: az ókori Arábia oázisai

2025. július 17. 19:05 Múlt-kor

Bár ritkán lakott, ellenséges vidéknek tűnik, az Arab-félsziget homokja alatt több ezer éves, szervezett emberi jelenlét nyomai rejtőznek. Egy friss régészeti kutatás olyan falazott oázishálózatot tárt fel Szaúd-Arábia északnyugati részén, amely alapjaiban változtatja meg az ókori sivatagi élet megértését.

Illusztráció

Korábban

Ősi városfalak a sivatag mélyén

Szaúd-Arábia északnyugati részén régészek műholdképek, terepmunka és légi felvételek segítségével azonosították egy komplex oázishálózat maradványait. A hálózat oázisait több kilométeres, két méter vastag falak határolják. Ezeken belül lakóövezetek, vízforrások, földművelésre használt területek és állattartó telepek kaptak helyet.

Ez a tartós településszerkezet jól dokumentálja az emberi alkalmazkodást egy ökológiailag sérülékeny környezetben. A régészetben már a 20. század elején is használták a „fallal körülvett oázis” kifejezést, ám az itt talált struktúrák összetettsége páratlan.

Felfedezett és feltételezett oázisok

A kutatók eddig hat nagyobb oázist azonosítottak: Taymát és Qurayyah városait már korábbról ismerték, négy további helyszín — Dumat al-Dzsandal, Hait, Huwayyit és Háibar — most került be a tudományos köztudatba.

Emellett több potenciális oázis is feltérképezés alatt áll, köztük al-Ayn, Shayb Suways és al-Vádí. Háibar esetében a falakat i. e. 2250 és 1950 közé datálták, ami bronzkori építkezésre utal. Itt bástyák és belső falrendszerek is előkerültek, amelyek a kezdetektől kifinomult szervezésről tanúskodnak.

A fallal körülvett oázisok használata nem korlátozódott egyetlen korszakra. A modell a bronzkor óta jelen van, és a 21. századig különböző formákban tovább élt. A legkorábbi falakat Taymában és Qurayyahban tárták fel, amelyek valószínűleg a levantei városi kultúra hatására épültek.

Később a struktúra megjelent a vulkanikus Harrat Háibar területén is, al-Ayn, al-Tibq és talán al-Vádí oázisaiban. A vaskorban Dumat al-Dzsandal városa erősödött meg. Keleti városfalát 1964-ben légi felvételeken fedezték fel újra.

A Kr. e. 3. századra a modell már Thajban is elterjedt, jelezve, hogy a falak szerepe a változó politikai viszonyok között is fennmaradt. Későbbi városok, mint Hegra, lazább védelmi struktúrákat alkalmaztak, de sok fal a modern korban is funkcionált, alkalmazkodva az új körülményekhez.

Város, erőd és mezőgazdasági központ egyben

Nem minden oázis volt azonos méretű vagy funkciójú. Medina 19. századi térképe például a védelmi rendszerbe integrált nagy mezőgazdasági övezetet ábrázol. Hasonló jelenség figyelhető meg al-Ula és Anaizah esetében is.

Ezek azt mutatják, hogy a sivatagi urbanizáció nem a klasszikus városmodellek másolása volt, hanem a környezeti adottságokhoz való kreatív alkalmazkodás. A falakkal körülvett oázis a túlélés, a szervezettség és a kulturális fejlődés egyik kulcsa lett.

A falak politikai és gazdasági szerepe

A városfalak nemcsak védelmi célokat szolgáltak. A politikai hatalom és az erőforrások feletti ellenőrzés eszközei is voltak. Felépítésük nagyfokú munkaszervezést igényelt, amit sok esetben központosított hatalmak vezettek már a bronzkorban is.

A falak a mezőgazdasági és állattartó területek feletti kontrollt is szimbolizálták, lehetővé téve a stabil népesség fenntartását a sivatag közepén.

Emellett a rendszer központi szerepet játszott a karavánkirályságok kialakulásában is. Segítette a kereskedelmi utak kijelölését, javakat tárolt, és védte azokat a külső veszélyekkel szemben.

A hálózat több ezer éven át fennmaradt, ellenállt környezeti és társadalmi változásoknak. A technológiai fejlődés, a geopolitikai átalakulások és a nomád-letelepedett népek közötti konfliktusok sem számolták fel, csak átalakították.

A fallal körülvett oázis a sivataghoz alkalmazkodó urbanizáció egyik leghatékonyabb formája lett. A régészeti kutatások új megvilágításba helyezik az emberi túlélés, a hatalom és a táj kapcsolatát az ókorban — és talán napjainkban is.