Piramis a Gellért-hegyen, Horthy felhőkarcolói a Duna-parton - avagy mi nem épült meg Budapesten?
2014. október 2. 10:33
Korábban
Budapest, a felhőkarcolók városa
A fővárosiak ma is igen megosztottak abban a kérdésben, jó ötlet lenne-e Budapest szívében nyugati mintára felhőkarcolókat felhúzni vagy teljesen elcsúfítanák a városképet. Túravezetőnk segítségével mi is elképzeltük, milyen lenne Budapest, ha felhőkarcolók tarkítanák. No, nem a New York-i Empire State-i magasságokra (381 méter) kell gondolnunk, a mai Belgrád rakpartra tervezett Magyar Történelem Tornya "csupán" 130 méter magas lett volna, ám az alapjául szolgáló épület a fél kilométeres szélességet is meghaladta volna.
A Magyar Történelem Tornya
A toronynak - az amerikai példával ellentétben, ahol főként óriáscégek székházaiként funkcionálnak a reklámértékük miatt is hasznos "égimeszelők" - nem gazdasági, hanem kulturális haszna lett volna: az idelátogató külföldiek számára a területében és lélekszámában is megcsonkított Magyarország történelmét mutatta volna be hangsúlyozottan revízióspropaganda-céllal. Kismarty-Lechner Jenő építész az Erzsébet híd és a Ferenc József (ma Szabadság) híd közötti szakaszon mind a 40 házat lebontotta volna, hogy a helyükre felépülhessen a gigantikus épület, amely a Chicago Tribune újság székházának 1922-es tervpályázatára benyújtott toronyházterv leegyszerűsített változata volt. A tízemeletes torony helyiségeinek falain a magyar történelem egyes századainak eseményeit akarta bemutatni, a legfelső szinten pedig a Magyar Hiszekegy-kápolnája és kilátóteraszok kaptak volna helyet.
A Magyar Történelem Tornyán kívül több felhőkarcoló-terv is napvilágot látott, ilyenek voltak például Szent Rókus Kórház és az Orczy-ház helyére tervezett, 34 emeletes felhőkarcolók, vagy az Erzsébet térre szánt Gerlóczy Gedeon-féle, 80 méter magas Városháza-terv. Az elképzelések azonban a kitörő világháború miatt nem valósulhattak meg.
A kommunizmus idején sem volt hiány a gigantikus felhőkarcoló-tervekből. A legnagyobb volumenű elképzelés a Duna-parton helyet kapó Központi Kultúrpalota terve volt, amelyre a PB 1951-ben 23 milliárd forintot irányzott elő. A tervek szerint ledózerolták volna a mai Deák tértől a Dunáig terjedő városrészt, s a szállodasor, valamint a Vigadó helyére moszkvai minta alapján egy hatalmas szocialista realista stílusban megálmodott épületmonstrumot helyeztek volna.
Központi Kultúrpalota
Vele szemben, a várhegyen ikerpárként egy 150 méter magas felhőkarcolót emeltek volna a nemzeti vonalat, valamint a Habsburgokat és a Horthy-korszakot jelképező vár lerombolása után. Ha ez megvalósul, az épület tetején ma Lenin szobra állna, s kezeivel Ausztria felé mutatna a támadási irányt jelölve. Jamrik Levente szerint a gigantikus rombolás azért sem következhetett be, mivel a márgás föld nem lenne képes megtartani egy ekkora monstrumot, a 8-10 méteres alapozás pedig hatalmas költségekkel járt volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap