Piramis a Gellért-hegyen, Horthy felhőkarcolói a Duna-parton - avagy mi nem épült meg Budapesten?
2014. október 2. 10:33
Korábban
Ma is áll a pogány torony
Gül baba sírját elhagyva túránkat a III. kerület Aranyhegy városrésze felé folytattuk. A valamivel hosszabb út unalmát Jamrik Levente 20. századi színésznők pajzán életéről szóló anekdotákkal dobta fel. Miután buszunk egy keskenyebb úton megállt, leszálltunk, s egy meredek domboldalra kapaszkodtunk fel a sokat sejtető Pogánytorony utcában, amelynek a tetején egy többméteres toronymaradvány emelkedett.
Túravezetőnktől megtudtuk, hogy az építmény 1934 óta áll a ma már elhagyatott kertben, s a Turáni Társasághoz köthető. A finnugor származást elvető, s a magyar-türk nyelvrokonság elméletét pártoló turanizmusnak a két világháború között kialakult egy olyan ága, amely a Szent István előtti pogány életformákhoz és erkölcsökhöz, "Koppány egyistenhitű vallásához" akart visszatérni. Az 1930-as évek elején többször is megkíséreltek szobrot állítani "ősi Istenünk és fajtánk védelmében vértanúhalált halt Koppány vezérünk és a vele pusztult sok-sok jó magyar emlékére" a budai hegyekben, azonban a keresztény egyházak nyomására az állam megtagadta az építkezési engedélyt. Hasonló okok miatt bukott el a Hármashatár-hegyre felállítandó sumér stílusú, örökké égő áldozati oltár is.
A Koppány-torony 1935-ben és napjainkban
Mivel törvényes úton nem sikerült emlékművet állítani, magánterületen kezdték el felépíteni a 13 méter magas Koppány-tornyot, amelynek mára már életveszélyes maradványait a saját szemünkkel is láthattunk. 1934-re elkészült, az 1935-ös felavató szertartás azonban kudarcba fulladt, ugyanis a megjelenő csendőrség végigkardlapozta az engedetlen pogány tömeget. A félillegalitásba került közösség eredeti terve az volt, hogy a közeli dombok mindegyikére kerülne egy-egy pogány torony, amelyben örökké égő tűz lobogna, azonban csak ez az egyetlen épült fel. Négy évvel később a Somogy megyei Törökkoppányról szállítottak ide "szent nyírfákat", amelyeket Balázsról, Botondról, Lehelről, Emeséről és Csabáról neveztek el. Az államnak egyre kevésbé szimpatikus vallási közösség tagjai végül ukrajnai munkaszolgálatra kényszerültek. A tornyot azonban nem bontották le, az ötvenes években az ÁVH őrtoronyként, később pedig állítólag légtérfigyelésre használták.
A BUPAP, valamint Jamrik Levente következő közös, november 8-i túrájára itt lehet jelentkezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap