Akiknek "nem kellett" a korona
2014. június 3. 14:23
A második bécsi döntés miatt
A fiatal román királyságban a II. világháború elején intett búcsút az uralkodó a bukaresti trónnak. 1940 második felére az energetikus, ám szertelen, a gyenge alapokon álló román demokrácia alapjait aláásó és gyakran felelősségtelenül viselkedő II. Károly népszerűsége megcsappant, miután az év folyamán vissza kellett adni Besszarábiát a Szovjetuniónak, a második bécsi döntés értelmében Magyarország pedig visszakapta Erdély egy részét. Ezenkívül Dobrudzsáról és Bukovináról is le kellett mondania.
A szélsőséges Vasgárda politikai befolyása eközben egyre nőtt az országban, ezért Károly szeptember 5-én felfüggesztette az alkotmányt, és hadügyminiszterét, Ion Antonescu vezérkari főnököt nevezte ki miniszterelnökké. Károly ezekkel a lépésekkel el akarta kerülni, hogy az országban a Vasgárda felkelést robbantson ki. Antonescu azonban már másnap követelte Károly lemondását fia, az 1927 és 1930 között már uralmon lévő Mihály javára. Ez be is következett, így Antonescu előtt szabaddá vált az út a politikai hatalom teljes megszerzésére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap
- Három Duna-híd és maga az Országház is Budapest első polgármestere alatt épült meg tegnap
- Vértanú miniszterelnökünk órája is felbukkant a BÁV egyik árverésén tegnap