Ez lehet Hitler szülőházából
2014. május 16. 12:26
A tervek szerint nyelviskolát és integrációs központot alakítanak ki Hitler braunaui szülőházában - értesült a The Daily Telegraph.
Korábban
Szemmel láthatóan se kiköpni, se lenyelni nem tudja Ausztria és Braunau önkormányzata Hitler szülőházát: régóta folyik ugyanis a vita arról, hogy mihez kezdjenek azzal az épülettel, ahol a náci vezető élete első három évét töltötte.
A 15 Salzburger Vorstadt egykoron vendéglőként működött, de elsősorban attól lett híres, hogy itt született 1889. április 20-án Adolf Hitler. A rövid idő ellenére az itt eltöltött időszak nem múlt el nyomtalanul: a kötődést a Harmadik Birodalom idején is kihasználták, Martin Bormann birodalmi miniszter a piaci ár négyszereséért vásárolta meg az ingatlant, azzal a céllal, hogy náci szentéllyé alakítsák az épületet. Hitler Ausztria bekebelezésekor, az 1938-as Anschluss idején kereste fel szülőházát, de többé már nem tért vissza. Egykori tulajdonosa 1954-ben az ár töredékéért vásárolta vissza az ingatlant.
Azóta több funkciót is kapott a ma ismét magántulajdonban álló ház, jelenleg azonban újra üresen áll. A sokszor politikai színezetet kapó üggyel már az osztrák Belügyminisztérium is foglalkozik. "Számunkra - ismerve az épület jelentőségét - fontos lenne, ha úgy tudnánk hasznosítani, hogy azzal segítsük az embereket" - mondta el Alexander Marakovits, a tárca szóvivője a The Daily Telegraph érdeklődésére.
Mint a lap megtudta, a Belügyminisztérium egy éve áll tárgyalásban a ház névtelenséget kérő nyugdíjas tulajdonosával. A hölgy korábban sikeresen megfúrta azt a tervet, hogy emlékhellyé alakítsák a házat, sőt - félve az esetleges neonáci támadásoktól - megakadályozta, hogy emléktáblát tegyenek a falra; ehelyett ma egy, a ház elé helyezett gránitlap utal híres-hírhedt szülöttjére. Arról is volt szó, hogy az épületből több lakást alakítanak ki, de ez is lekerült a napirendről, mert sokan attól tartottak, hogy a 15 Salzburger Vorstadt-ot nyomban ellepik a náciszimpatizánsok.
A Belügyminisztérium reméli, olyan megoldást talált, amely minden érintett felet kielégít. A tervek szerint ugyanis nyelviskola, illetve egy, a bevándorlók integrációját elősegítő hivatal jöhet létre Hitler szülőházának falai között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap