A Marseillaise-re reagált Haydn császárhimnusza
2014. április 11. 10:48 MTI
Nép'Hymnus a kortársak tükrében címmel kamarakiállítás nyílt a Joseph Haydn által komponált osztrák császárhimnuszról, valamint annak zenei és politikai gyökereiről és hatásairól a kismartoni Esterházy-kastélyban.
Korábban
Az osztrák zeneszerző 1797-ben megrendelésre komponálta a művet a Gott erhalte Franz, den Kaiser (Isten tartsa meg Ferenc császárt) kezdetű osztrák császárhimnusz szövegére. A himnusz részben az öt évvel korábban született Marseillaise-re reagál, melyet azzal a céllal írtak meg, hogy az osztrákok elleni háborúban bátorságra buzdítsák a francia katonákat. Az osztrák császárhimnusz szövege ugyanakkor az 1745-ben írt God save kezdetű angol himnuszén alapul, így a hazafiasság szempontját emeli ki a Marseillaise csatadaljellegével szemben - mindezeket korabeli képek, kiadványok, kották szemléltetik a kiállításon.
A politikai kontextus mellett az osztrák császárhimnusz másik fő érdekessége, hogy dallamát Haydn népzenei alapokból merítette - hangzott el a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán. A tárlaton egy videoinstalláció mutatja be, milyen sok szöveggel és stílusban énekelték - különösen a haydni megformálás után - ugyanazt a dallamot: hallhatjuk horvát szerelmes népdalként, egy lengyel kórus előadásában és a német futballválogatott tagjaitól is, hiszen 1922 óta ez a német nemzeti himnusz dallama. De felbukkant a melódia egy Izlandon lakomázás közben énekelt nótában és több németországi diákénekben is.
Az osztrák császárhimnuszról szóló új kamaratárlat egy 2009-ben a kismartoni kastélyban nyílt átfogóbb kiállítás része, mely az 1761 és 1803 között muzsikusként, karmesterként és zeneszerzőként az Esterházy-udvar szolgálatában álló Joseph Haydnt mutatja be. A Haydn explozív - forradalmi idők zenéje című kiállítás alapkoncepciója, hogy túlmegy a korabeli nemesi portrék, patinás régi hangszerek és eredeti kották bemutatásán, és mindezt friss, kortárs művészeti keretbe helyezi.
A kismartoni Esterházy-kastély sárga barokk homlokzata, majd a klasszicista stílusú belső udvar után, a kiállítótérbe lépve Roy Lichtenstein tarka pop-art szőnyege, Franz West által készített kortárs tapéták és a fiatal osztrák képzőművész, Christoph Meier több színben világító neoncsövei fogadják a döbbent látogatót. Utóbbiak egy régi munkaasztalra helyezett állványon állnak: az installációval Meier Haydn A teremtés című oratóriumára reagált.
A császárhimnuszról szóló, most nyílt kamaratárlat is felvonultat kortárs művészeti reakciókat. A Thomas Hörl-Jakob Lena Knebl művészpáros a 18. században rendkívül kedvelt pásztorjelenetek kis porcelánfiguráit rendezte el modern stílusban, utalva arra, hogy a Haydn által a himnuszhoz felhasznált dallam is egy romantikus népdal volt. A korabeli nemesség - többek között Rousseau hatására - vonzódott a népies életformához: ha közelebbről megnézzük Hörl és Knebl szobrait, feltűnik, hogy valójában nem a nép szegény fiait és lányait jelenítik meg, hanem az őket utánzó előkelőket.
A Haydn életét és művészetét bemutató állandó kiállítás, valamint az évről-évre megújuló kamaratárlatok mellett a kismartoni Esterházy-kastély igazi könyvritkaságokat is őriz. A család könyvtárából a megszálló szovjet csapatok 1945-ben mintegy 1500 értékes kötetet hurcoltak el, ennek azonban nagy részét már visszaszolgáltatták, a legnagyobb, közel 1000 könyvből álló részlet éppen tavaly ősszel érkezett meg a kastélyba.
A könyvek nagyrészt a 16-17. századból származnak és a reformáció, majd az ellenreformáció korának vallási polémiáiról szólnak. A katolikus Esterházy-család élénken érdeklődött a téma iránt, számos könyvben megtalálhatók a család tagjainak kézzel írott bejegyzései. A gyűjtemény magyar történelem szempontjából legértékesebb könyve egy 1626-ban Bécsben nyomtatott Káldi-biblia, de megtalálhatók benne Luther 12 kötetes német Szentírás-fordításának egyes részei is, köztük az utolsó kötet, mely 1559-ben hagyta el a wittenbergi nyomdát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap