Mengele második élete
2014. január 30. 08:09
Miután a holokausztot követő felelősségre vonásokat és kivégzéseket sértetlenül elkerülte, 1979-ben, több mint harminc évvel a nácizmus összeomlása után távozott az élők sorából Josef Mengele – anélkül, hogy akár egy napot is börtönben töltött volna. A Halál Angyalaként ismertté vált náci doktor 1949-ben szökött Dél-Amerikába. Élete bujkálással eltöltött utolsó három évtizedéről keveset tudunk, ám egyes vélekedések szerint nem kizárt, hogy folytatta az auschwitzi táborban megkezdett emberkísérleteit.
Korábban
Élet és halál ura
Mengele auschwitzi haláltáborban végzett tevékenysége közismert: 1943-tól fogadta a rabokat, kesztyűben és fehér köpenyben várta az emberszállítmányokat, és döntött arról, hogy kinek van joga élni és kinek nem. Előbbiek orvosi kísérleteihez szolgáltak alanyként, míg a halálra ítélteket kivégzésük után felboncolta. „Főként az ikrek érdekelték: háromezrükön folytatott kísérleteket, melyeket közülük végül csak 285-en éltek túl” – magyarázza Gilberto Corbellini, a római La Sapienza egyetem orvostörténésze. „Kísérleteinek, melyek a szadizmus és a rasszista ideológiába vetett vakhit keveredésének jegyeit hordozták magukon, nem volt semmiféle tudományos alapja. Mengele álma a fajnemesítés, azaz az árja faj kiválasztása és fenntartása volt.”
Laboratóriumában, Auschwitz 10-es blokkjában rendszeresek voltak az altatás nélkül végzett operációk, csonkítások, valamint a lepra- és tífuszbaktériummal történő oltások. Mengele keresztezett vérátömlesztéseket hajtott végre, emberek összevarrásával sziámi ikrek létrehozására tett kísérletet, szemükbe különféle folyadékokat csepegtetett, hogy megváltoztassa azok színét, kasztrálást, sterilizálást végzett, és embereket fagyasztott le.
Egy ilyen emberről természetszerűleg különféle vérfagyasztó történetek, pletykák születtek, melyek körét az olyan filmek, mint A brazíliai fiúk, vagy a Dél-Amerikában állítólagosan folytatott, ikreken végzett kísérleteiről szóló könyvek jelentősen bővítették. A történészek számára mindezek persze csak legendák, ugyanakkor a Halál Angyalának második életéről egyre több hitelesnek mondható információ kerül napvilágra.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A CIKK FOLYTATÁSÁT KERESSE A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZIN TÉLI SZÁMÁBAN
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 23. A reformáció és a katolikus megújulás (egyetemes és magyar történelem)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/784.jpg)
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap