A vikingek üzenik: 100 nap sincs a világvégéig
2013. november 20. 09:08
A Yorkban megszólaló ősi kürt figyelmeztetett, hogy 2014. február 22-én Odin istent megöli Fenrir, a farkas, a földet és az eget méreg fogja befesteni, míg a tengerek elöntik a szárazföldeket, vagyis elkövetkezik egy újabb világvége.
Korábban
Ha a vikingek ma is élnének, valószínűleg frászt kaptak volna, ugyanis november 15-én az angliai York városában megszólalt a kürt, jelezve, hogy a skandináv mitológia szerint száz nap elteltével eljön a világvége, azaz a Ragnarök. A vikingek szerint a mitikus Gjallerhorn-t Heimdallr istennek kellett megfújnia.
Az apokalipszist a vikingek szerint jól értelmezhető jelek fogják megelőzni: gyakori földrengések következnek be, három egymás utáni fagyos tél követi egymást, amelyek között nem lesz nyár, a kürt hangja pedig csatába szólítja Odin fiait, s végül az isten is életét veszíti, halála után pedig a szárazföld a tengerbe csúszik. Az erkölcs semmivé lesz, s a világ minden táján harcok tüze lobban fel. Skoll, a másik farkas felfalja a Napot, míg testvére, Hati megeszi a Holdat, a csillagok eltűnnek az égről, a Föld pedig örök sötétségbe borul.
A vikingek történetét kutató szakértők kiszámolták, hogy a viking végnap a mai naptárunk szerint 2014. február 22-én következik be. Danielle Daglan, a Vikingkutató Központ munkatársa szerint a legenda arról ír, hogy a Ragnarök bekövetkeztekor testvér testvér ellen támad, eltűnnek a határok, s ami valaha létezett, megszűnik. A kutató szerint különös véletlen, hogy mára a globalizáció és az internet világában szinte bárkivel a földgolyón kapcsolatot tudunk létesíteni, ily módon a határok valóban leomlottak.
A télre vonatkozó jóslatok sem maradhatnak modernkori párhuzam nélkül, hiszen a klímakutatók egy újabb kis jégkorszak beköszöntére számítanak, bár természetesen nem a nyári hónapok teljes kimaradásával. A mítosz másik része szerint a világ végezetével a Midgard Serpent néven is emlegetett Jormungand óriáskígyó a farkába harap, s kilép az óceánból. Különös egybeesés, hogy nemrégiben Kalifornia partjainál két hatalmas kígyószerű hal vetődött partra.
A vikingek nem véletlenül tették az apokalipszis idejét február 22-re, ugyanis hagyományosan ez a Jolablot-fesztivál napja, amely a tél végét jelölte az északiaknál. Azonban ha e napon nem ér véget a hideg évszak: megérkezett a Ragnarök.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 19:05
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 17:05
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban 16:06
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken 14:18
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap