Feltárják Augustus császár légiójának barakkjait
2013. október 11. 12:16 MTI
Augustus római császár nyolcadik légiója barakkjainak nyomaira bukkantak Bulgáriában, a feltárásokat végző Varsói Egyetem régészei szerint a leletek által a történészek régóta áhított tárgyi bizonyítékok birtokába jutottak.
Korábban
A Bulgária déli részén fekvő Szvistov közelében végzett ásatások során találták meg az időszámításunk szerinti első századból származó barakkegyüttes maradványait. A 16 méter széles és 42 méter hosszú épületek egy kisebb és egy nagyobb helyiségből álltak, és a térségben állomásozó római katonák távozásával fokozatos változásokon mentek keresztül - magyarázta az expedíciót vezető lengyel Piotr Dyczek professzor a PAP lengyel hírügynökségnek.
A maradványok azt mutatják, hogy a hatalmas faoszlopokra felhúzott, fehér vakolású építmények nagyobb - feltehetőleg emeletes ágyakkal berendezett - szobái szolgálhattak a katonák alvóhelyéül, míg a fapárkányokkal szegélyezett előhelyiségekben a mindennapokban szükséges használati tárgyaikat tárolhatták. Erről árulkodnak a feltárt csigás mintázatú olajlámpák, üvegedények, palackok és boros kupák.
A régészek bronzból készült asztalt és edényeket is találtak, a harci életmódra utaló nyomok között pedig bilincseket és páncéldarabokat is megtaláltak. A leletek egy jelentős részét képezték az elsősegélynyújtásnál használatos bronzból készült eszközök, amelyek a régészek szerint a légió mellett dolgozó orvosoktól származhatnak.
A barakkok alaprajzait kutató történészek számára máig az ókorból fennmaradt írásos emlékek jelentik az elsődleges támpontot, Dyczek professzor szerint azonban az augusztusban és szeptemberben végzett ásatások eredményei kézzelfogható tárgyi bizonyítékot jelenthetnek a tudomány számára.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A megháromszorozódott költségek is hamar megtérültek a hajózhatóvá tett Al-Dunán tegnap
- Népek, és nem lelkek királyának tartotta magát Báthory István tegnap
- Világos után még hat hétig ellenállt a császáriaknak Komárom erődje tegnap
- Idilli körülmények között, Capri szigetén készült fel későbbi forradalmára Lenin tegnap
- A legmagyarabb Habsburg életével ismerkedhetünk meg a Várkert Bazárban tegnap
- Izgalmas programokkal várja a gyermekeket és a felnőtteket is a Nemzeti Múzeum a Kutatók Éjszakáján tegnap
- Egyedi műtárgyak, ellenállhatatlan ékszerek a BÁV formabontó új árverésén tegnap
- Az utasok elméjének épségét féltették az első lokomotívok óránként tízmérföldes száguldásától tegnap