Akik az isteneket a felhőkbe költöztették
2013. május 27. 13:38
A múlt héten történt megrázó események hatására a hegymászás az érdeklődés középpontjába került. A laikusok közül sokan talán most először gondolkodnak el azon, vajon mi késztetheti az embereket arra, hogy életüket kockára téve hódítsák meg újra és újra a világ legmagasabb csúcsait. A hegymászásra is igaz az, hogy ha történeti szempontból próbáljuk megérteni, talán közelebb kerülhetünk a válaszokhoz.
Korábban
Az istenek lakhelyén
Az ősi civilizációk nagy részére igaz, hogy a kedvező természeti adottságokat és életfeltételeket inkább folyók mentén, völgyekben és síkságokon találták meg, mintsem a magashegységekben. Éppen ezért feltételezhetjük, hogy történelmünk nagy részében az sem volt jellemző, hogy az emberek önszántukból hegyet másszanak. Vadászat közben, egy-egy elszabadult háziállat keresésekor, netán az ellenség elől való meneküléskor természetesen sokan olyan magasságokba is eljutottak, ahová egyébként nem mentek volna. A hegymászástól eltántorító legnagyobb erő ekkoriban mégis a hitvilágban keresendő: az ismeretlen hegycsúcsokat a legtöbb mitológia szerint ugyanis istenek vagy démonok lakták.
A görög mitológiában az Olümposz (2918 méter), a mai Görögország legmagasabb hegysége az istenek, a közép-görögországi Parnasszosz (2457 méter) pedig a múzsák lakhelye volt. A Meru-hegy a hinduizmusban és buddhizmusban az Univerzum központját, az istenek lakhelyét jelentette. Bár ezen vallások képviselői a szent hegyet több valóságos csúccsal és vonulattal is azonosítják, legtöbben a „A föld anyaistennője”, a Csomolungma (8848 méter), valamint a Nanga Parbat (8125 méter) és a Kancsendzönga (8586 méter) csúcsát tisztelik benne.
Parnasszosz
A Biblia hegyei – talán azért is, mert az eddig felsoroltaknál jóval alacsonyabbak – nem az Isten lakhelyét jelentik, szakrális jelentőségük viszont megkérdőjelezhetetlen. Mind közül a Sion-hegy a legfontosabb: a Szentírás szerint ez volt Isten kiválasztott hegye, ezen épült meg Dávid király városa. A Sínai-hegyen (2285 méter) adta a Teremtő Mózesnek a Tízparancsolat kőtábláit, a mai Törökország területén lévő Ararát pedig (legmagasabb csúcsa 5165 méter) Noé bárkájának „kikötője” lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.