Karácsony a szocializmusban

2013. május 15. 10:51

„A felszabadulás óta minden évben (…) megpróbálta a klérus a karácsonyi ünnepeket saját céljaira felhasználni. Az idei karácsony alkalmával a szokottnál is erőteljesebb támadásra számíthatunk, mivel a fakultatív hitoktatás bevezetése fokozottabb harcra késztette [őket], és feltételezhető, hogy megpróbálják a tömegek vallásos érzületét ez alkalommal is felhasználni.” 1949. november 26-án küldte el jelentését a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) politikai bizottságának a propaganda ügyekben illetékes agitációs osztály. Átfogó javaslatuk arra irányult, hogy meg kell akadályozni, hogy az ünnep ürügyén az egyházak „a tömegekhez, különösen az ifjúsághoz közelebb férkőzzenek”.

Korábban

Az ötletelők úgy gondolták, hogy ha a karácsonnyal kapcsolatos rendezvényeket az ország minden településén „a békéért folytatott harc és a dolgozók egymás iránti szeretetének” jegyében tartják majd meg, akkor ezen akciókkal államosíthatják a karácsonyt (is). Ehhez csupán annyi kell: „tudatosítjuk, hogy az idei boldog karácsonyt, a jólét karácsonyát, a Szovjetunió segítségével létrejött népi demokratikus rendszerünknek és annak vezetőjének, a Magyar Dolgozók Pártjának köszönhetjük, amely a 3 éves tervvel megteremtette számunkra a bőség karácsonyát”.

Ezen kívül „minden gyermekben tudatosítani kell, hogy népi demokráciánk mennyire szereti” őket, ezért aztán december 22-én minden tanuló részt vehet az általános és középiskolákban felállítandó karácsonyfák feldíszítésében, másnap, 23-án pedig – újabb monstre megmozdulással – az iskolák szülői munkaközösségei rendeznek ünnepséget, ahol a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének (MNDSZ) helyi képviselői egy-egy könyvvel ajándékozzák meg a gyermeket.

Az elképzelések szerint 1949. december 24-e – amit még csak véletlenül sem neveztek volna a hivatalos dokumentumokban Szentestének – (még) megmaradhatott volna a családoknak, merthogy újabb országra szóló programokat (bábjáték előadásokat, aktivisták készítette ajándékok kiosztását, mesedélutánokat, falujárók színielőadásait) csak 25-re és 26-ra terveztek „az MNDSZ karácsonyfái alatt”. A nagy népi demokratikus adományozásból a felnőttek sem maradhattak ki, ők – a tervezet szerint – tánccal egybekötött esti mulatságokon vigadhattak. S akiknek ennyi jó kevés, azoknak még ott volt a mozi, merthogy karácsonykor az ország összes filmszínháza egy forintra mérsékelte (volna) a belépőjegyek árát.

Éjféli misék suba alatt

E tervekből 1949 karácsonyán azonban jószerével semmi nem valósult meg, Joszif Visszarionovics Sztálin 70. születésnapja ugyanis mindent zárójelbe tett: Jézus földi születésének emléknapját a diktátort istenítő hét helyettesítette. (Lásd: A hűség és a hála napja: december 21. – Múlt-kor 2011/tél.) A kommunista pártvezetés osztályharcos egyházi ünnep-fóbiájának talán legékesebb bizonyítéka az, hogy a politikai rendőrség különítményesei egy évvel korábban éppen karácsony második napján szállták meg Mindszenty József hercegprímás esztergomi érseki palotáját, ahol előbb tüzetes házkutatást tartottak, majd magukkal hurcolták a hazaárulással és – biztos, ami biztos – valutázással vádolt bíborost.

Az 1950-es években viszont nem akadt olyan december, amikor a fentebb említett, illetve hozzájuk hasonlatos ünnepújításokból valamit ne valósítottak volna meg. „Téves tannak”, „ideológiai csökevénynek” minősítették, hogy „karácsonykor Jézus születését ünnepli az emberiség”, ezért aztán a hagyományos megünneplést számos intézkedéssel nehezítették. Az állami, pontosabban pártkézbe vett sajtó hosszú hasábokon át sorolta az „érdekesebbnél is érdekesebb” ünnepi programokat, az Új Ember című katolikus hetilap viszont csak utolsó oldalas apróbetűs kíshírben merte tudatni a hívekkel, hogy „a karácsonyi éjféli miséket Budapesten és vidéken a szokott időben tartják meg”.

Egy erről szóló írásában Zádori Zsolt igen találóan „valódi bátorságpróbának” nevezte az éjféli misén való megjelenést, a párt álcázott aktivistái (s nem ritkán a megfélemlített, beszervezett hívők) ugyanis nem csak azt jelentették, hogy az egyes templomok papjai mit mondtak a szószékről, de azt is, hogy személy szerint kik hallgatták őket. A klerikális reakció „békaharcunk elleni súlyos támadásaként” értékelte például a fővárosi tanács egyházügyi osztálya, hogy Zugló domonkos rendi plébánosa azt találta mondani: „az igazi békét csak a betlehemi jászolnál találhatják meg az emberek, Isten fián kívül még nem született ember, bárhogy erőlködött is, aki békét tudott volna adni az emberiségnek”.

MURÁNYI GÁBOR CIKKE A MÚLT-KOR MAGAZIN TAVASZI SZÁMÁBAN