Ötven feltételezett náci háborús bűnös ellen indulhat eljárás
2013. április 8. 09:55 MTI
Csaknem hét évtizeddel a második világháború után egyszerre ötven feltételezett náci háborús bűnös ellen indulhat eljárás Németországban.
Korábban
A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott nyomozó hatóság (ZSt) szerint az egykori náci lágerőr, John Demjanjuk ügyében hozott ítélet nyomán a siker reményével lehet pert indítani a haláltáborokban felvigyázói feladatot végzett emberek ellen annak dacára, hogy szemtanúk hiánya miatt nem lehet bizonyítani a közvetlen részvételüket a lágerekben elkövetett tömeggyilkosságokban.
A hatóság e megfontolás alapján hamarosan előzetes vizsgálatot indít ötven ember ellen. A Németországban élő, 90 év körüli férfiak a ZSt feltételezése szerint az auschwitz-birkenaui haláltábor őreiként bűnsegédek voltak emberölésben - írták német lapok a hét végén.
John Demjanjuk ügye vízválasztónak számít a náci háborús bűnösök felelősségre vonásában, mert ő volt az első ember, akivel szemben az ügyészség annak ellenére emelt vádat, hogy egyetlen gyilkosságot sem tudott rábizonyítani.
Az ukrán származású férfi a sobibóri haláltáborban volt őr. Az ügyében eljáró müncheni tartományi bíróság 2011-ben hozott ítélete szerint bűnsegédként részt vett 27 900 zsidó fogoly legyilkolásában. Az ügyészség tanúk beszámolóira nem támaszkodhatott, fő bizonyítéka John Demjanjuk SS-szolgálati igazolványa volt, és egy feljegyzés arról, hogy 1943 márciusában Sobibórba helyezték.
John Demjanjukot öt év börtönbüntetésre ítélték, ennek végrehajtását azonban a 90 éves elítélt rossz egészségi állapota miatt felfüggesztették. A férfi tavaly márciusban meghalt. A ZSt 1958 óta működik, eddig nagyjából 7 500 ügyben végzett nyomozást, levéltárában pedig csaknem kétmillió dokumentumot őriz.
Az auschwitz-birkenaui haláltábor volt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor. A nácik által megszállt Lengyelországban fekvő lágerben több mint egymillió embert öltek meg, becslések szerint nagyjából minden harmadik áldozat magyar volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.