Gandhi, a béke követe

2013. február 1.-Múlt-kor

Idén volt 65 éve, hogy egy vallásos fanatikus meggyilkolta Mohandász Karamcsand "Mahátma" Gandhit, a nemzet atyját, India felszabadítóját. A függetlenségi mozgalom és a Kongresszus Párt egykori vezetője fegyvertelen harcot, "együtt nem működést" hirdetett a brit gyarmatosítókkal szemben, polgári engedetlenségi mozgalma bojkottálta a brit intézményeket és árukat, többször került börtönbe és folytatott éhségsztrájkot. Két célja, a függetlenség és népe felemelése közül Gandhi az elsőt maradéktalanul elérte, a második azonban csak részben valósult meg. Egy archaikus, egyenlősítő társadalomról álmodott, ahol nincs szegénység, de modern nagyipar sem, olyan közösséget akart, ahol mindenkinek jut megélhetés, étel és ruha. Érdekességek Gandhiról.

Nem Indiában kezdte az ellenállást

Gandhi 1888-ban hagyta el Indiát, és Londonba ment, hogy jogot tanuljon. A Nagy-Britanniában töltött idő alatt a helyi szokások és az otthoni hagyományok közt őrlődött, de a vallási előírások betartásával egész életében küszködött. Amikor 1891-ben hazatért, jogászként próbált elhelyezkedni, de miután kudarcot vallott, Dél-Afrika felé vette az irányt, ahol a faji megkülönböztetéssel szembesülve az itteni indiaiak szószólója lett.

Amikor 1906-ban a brit hatóságok egy megalázó, diszkriminatív rendeletet adtak ki, a Gandhi vezette indiaiak a megtorlást is vállalva tiltakozásba kezdtek. Az erőszakmentes ellenállás, a szatjágraha eredménnyel járt, a rendeletet 1914-ben visszavonták. Gandhi ezt követően távozott Dél-Afrikából és hazatért Indiába, ahol az erőszakmentes mozgalom élére állt.

Soha nem kapott béke Nobel-díjat

Ugyan neve elválaszthatatlanul összeforrt a békével, Gandhi soha nem kapta meg a svéd iparmágnás-feltalálóról, Alfred Nobelről elnevezett kitüntetést. Bár a Nobel által megfogalmazott kritériumoknak – miszerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért” – Gandhi maradéktalanul megfelelt, a spirituális vezető 1937-ben, 1938-ban, 1939-ben és 1947-ben is „alulmaradt” a díj odaítélésekor.

Sőt Gandhit 1948-ben, halála után is jelölték, a bizottság azonban akkor úgy döntött, nem adja oda posztumusz a díjat, így abban az évben nem osztották ki a kitüntetést. A Nobel-bizottság hivatalosan 2006-ban fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy Gandhi végül soha nem kapta meg a béke Nobel-díjat.

Hindu ölte meg

Miközben 1948. január 30-án Gandhi imára tartott, egy hindu nacionalista, Nathuram Godse odalépett hozzá, majd közvetlen közelről három lövéssel leterítette a polgárjogi harcost. A merénylő azt sérelmezte, hogy Gandhi 1947-ben nem tudta megakadályozni, hogy a kivonuló britek a hindu-muszlim ellentétre játszva gyarmatukat két részre (Indiára és Pakisztánra) osszák. Az egység elvesztését, a két közösség közti összecsapásokat Gandhi tragédiaként élte meg. A felosztást követően lázadások törtek ki India szerte a muzulmánok és a hinduk között, Gandhi az erőszakos cselekedetek beszüntetésére szólította fel a feleket. Gandhi ugyan ellenezte a felosztást, de – konstatálva a status quo beálltát – később azt mondta: „A felosztás rossz, de ez már a múlt. Előre kell tekintenünk."

A merényletet követően nem sokkal Godsét kézre kerítették és 1949 novemberében felakasztották; a merényletben szereplő többi férfit – köztük a gyilkos fegyvert elsütő férfi bátyját – börtönbüntetésre ítélték. Gandhi halála után hamvait több urnába osztották szét és India különböző részein állították ki. Családja kérésére halála 60. évfordulóján hindu szokásoknak megfelelően földi maradványait a tenger fölött szórták szét.

Nem volt rokona Indira Gandhinak

Bár vezetéknevük ugyanaz, Mohandász és Indira Gandhi nem álltak rokonságban egymással. Az 1917-ben született Indira Gandhi a függetlenségét kivívó India első miniszterelnökének, Jawaharlal Nehrunak (1889-1964) volt a lánya. A függetlenség elnyerése után fontos állami tisztségeket töltött be 1966-77 között, majd 1980-tól haláláig miniszterelnök volt. 1984. október 31-én Új-Delhiben két szikh szélsőséges lőtte le, akik a szikh szentély, az Aranytemplom júniusi ostromát akarták megbosszulni a miniszterelnök meggyilkolásával.

Fia, Radzsiv Gandhi (1944-1991) 12 órával anyja halála után letette a miniszterelnöki esküt, a decemberben tartott választásokon pedig – a Kongresszus Párt élén – elsöprő győzelmet aratott. A két merénylő közül az életben maradtat két másik férfival együtt 1986 januárjában halálra ítélték és kivégezték. Radzsiv Gandhi 1991. május 21-én öngyilkos merénylet áldozata lett, amelyet Sri Lanka-i szeparatista tamilok követtek el. A Gandhik befolyása még ma is nagy Indiában, a 2014-es választások egyik legnagyobb esélyese Rahul, Radzsiv Gandhi fia, a miniszterelnöki poszt várományosa.