Éhségsztrájkok a történelemben

Az éhségsztrájk az erőszakmentes ellenállás egyik módszere. A történelem folyamán már többen éltek a politikai tiltakozás eme eszközével. A koplalás azonban nem újkeletű, első ismert esetei a 2500 évvel ezelőtti Indiából származnak. Azóta több politikai csoport vagy nép élt ezzel lehetőséggel, kezdve Gandhitól a független államiságot követelő íreken át a női emancipációért küzdő szüfrazsettekig.

Nem újkeletű politikai eszköz

A koplalást már a kereszténység előtti Írországban is az igazságtalanság elleni tiltakozó módszerként használták, s Troscadh vagy Cealachan néven volt ismert. A korabeli törvények által részletesen szabályozott „böjtöt” még az elmaradt tartozások behajtásánál vagy az igazságszolgáltatás során is alkalmazták. A legenda szerint egy alkalommal Szent Patrik, Írország védőszentje is éhségsztrájkolt, így a szigetországban különösen nagy hagyománnyal bírt a véleménynyilvánításnak eme nem mindennapi formája.

Nem szabad elfeledkeznünk azonban arról, hogy az ilyesfajta politikai tiltakozásnak igen komoly veszélyei is lehetnek, amelyek hosszú távon akár halálhoz is vezethetnek. A koplalás első három napjában a test még a glükózból veszi fel az energiát. Ezt követően a máj a zsírszöveteket kezdi feldolgozni, ezt a folyamatot nevezzük ketózisnak. Három hét elteltével a test az izmokat és a létfontosságú szerveket kezdi szétbontani, s a csontvelő megfogyatkozása a sztrájkot immáron ténylegesen életveszélyessé teszi, a folyamat pedig visszafordíthatatlanná válik.

Indiában az éhségsztrájk gyakorlatát – ahol a tiltakozó az ún. jogsértő fél, tehát az adós házának ajtajában végezte tevékenységét, így hívva fel a világ figyelmét az igazára – 1861-ben eltörölte a kormány. Az ősi indiai gyakorlat az i. e. 750-400 körüli időkből származik.

Mahatma Gandhi, a hindu nacionalizmus képviselője 1920-ban, 1930-ban, 1933-ban és 1942-ben is börtönbe került, amely során a polgári engedetlenségi mozgalom részeként és a hindu–muzulmán egység helyreállításáért több éhségsztrájkot is indított, hogy tiltakozzon az indiai brit uralom és a törvénytelenül kivetett adók ellen. Éhségtiltakozása a Satyagraha filozófiai szabályaival állt összhangban. Gandhi az egész világon ismert és elismert politikus volt, így a brit hatóságok nem engedhették meg, hogy a börtönben vagy akár házi őrizetben életét veszítse, mivel az tovább tépázta volna Nagy-Britannia amúgy is megkopott hírnevét. Gandhi végül a brit iga lerázása után, 1948-ban éhségsztrájkkal érte el, hogy India adja át a belőle kiszakadó Pakisztánnak a nemzeti vagyon neki járó részét.

Gandhin kívül az indiai függetlenségi mozgalomban mások is éltek a politikai tiltakozás eme eszközével. Közéjük tartozott a haláláig éhségsztrájkoló Jatin Das és Bhagat Singh, aki 1929. október 5-én sikeresen hagyta abba a tiltakozást, s akciója hatására a brit hatóságok engedni kényszerültek.

Szüfrazsettek és az írek

A 20. század hajnalán a női egyenjogúságért küzdő szüfrazsettek céljaik elérése érdekében kezdtek éhségsztrájkba a brit börtönökben. Marion Dunlop volt az első 1909-ben, akit néhány nap után inkább szabadon bocsátottak, mert nem akarták, hogy mártír váljék belőle. Példáját több hölgy is követte, akiket a büntetésvégrehajtás emberei erővel etettek meg, amit a szüfrazsettek egyfajta kínzásként értékeltek. Nem véletlenül, hiszen Mary Clarke, Jean Hewart, Katherine Fry és más nők is meghaltak az erőszakos etetés során.

1913-ban megváltozott a brit hatóságoknak a éhségsztrájkolókkal szembeni politikája. Engedték a hölgyeket koplalni, ám mikor rosszul lettek, azon nyomban kiengedték őket, majd amikor felépültek, visszavitték őket a rácsok mögé, hogy büntetésük további részét letöltsék. Brit társaikhoz hasonlóan az amerikai szüfrazsettek is a politikai tiltakozás ezen eszközét választották.

Az ír társadalomban és pszichében mélyen gyökerező éhségsztrájkokat az ír republikánusok 1917-től kezdték el taktikájuk részeként használni, majd ezt követően az 1920-as évek angol-ír konfliktusai során is folytatták. A korai koplalókat a szüfrazsettekhez hasonlóan a britek erőszakkal próbálták meg rábírni az evésre, ami a Mountjoy börtönében sínylődő Thomas Ashe halálával végződött.

1920 októberében többen is belehaltak a több hétig tartó éhségsztrájkok következményeibe. A Guinness Rekordok Könyve egy 94 napig, 1920. augusztus 11-től november 12-ig tartó koplalásról szól, amelyet egy ír republikánus vitt véghez. Az ír polgárháború végén, 1923 októberében pedig nyolcezer IRA fogoly kezdett egységes éhségsztrájkba fogva tartásuk megszüntetésének elérése érdekében. A tiltakozási hagyomány az 1970-es években újra feléledt a szigeten. A leghíresebb ír éhségsztrájk 1981.március 1-jén kezdődött, s tíz fogoly halálát okozta.