Londoni olimpia először - 1908
2012. június 11. 15:14 MTI
A brit főváros - egyáltalán nem akaratán kívül, hiszen többször is jelentkeznie kellett a sportdiplomáciai diadal érdekében - különleges világcsúcsot állított fel már jóval az előtt, hogy július 27-én elkezdődik az augusztus 12-ig tartó, sorszáma szerint XXX. nyári olimpia. Az tudniillik korábban még egyetlen metropolisznak sem sikerült, hogy három ilyen sportolói csúcstalálkozónak is otthont adjon. London 1908 és 1948 után fogadhatja 2012 nyarán újfent a földkerekség legkiválóbb versenyzőit a négyévenkénti összejövetelek idei helyszínén.
Korábban
Edward király, angol király vívott is
London házigazdaként a negyedik újkori nyári olimpia alkalmával mutatkozott be több mint egy évszázaddal ezelőtt, és máig jó példaként emlegetik arra, hogyan lehet a sportversenyek legnagyobbikát saját értékén kezelni, nem pedig holmi vásári eseményként, mint ahogyan történt az a megelőző kettő, az 1900-as párizsi és az 1904-es St. Louis-i olimpia esetében. Ezeket ugyanis egyformán az akkori világkiállítások keretében, azok szolgálatába állítva, afféle kiegészítőként rendezték meg, másodlagos szerepre kárhoztatva a sport kimagasló ünnepét.
A brit fővárosban helyére került az olimpia is. Pedig eredendően nem is London lett volna a házigazda, hanem Róma. A NOB az örök városra bízta az 1908-as rendező szerepét, csakhogy az élet, vagy ha úgy tetszik, a természet közbeszólt: a gazdasági nehézségeken tán még túlléptek volna az itáliaiak, a Vezúv 1906 áprilisában bekövetkezett kitörése azonban végképp elvette a kedvüket az olimpiától. A vulkán hatalmas pusztításokat végzett Nápolyban és környékén, a játékok lebonyolítására szánt pénzeket az újjáépítésre irányították át, Róma helyébe pedig London lépett.
A 68 ezer embert befogadó és a sportágak zömének, egészen pontosan 13 versenyszámainak otthont adó White City Stadiumban - amelyet rekordgyorsasággal húztak fel a király által adományozott területen - személyesen VII. Edward, a sportot kedvelő, a vívást maga is magas szinten művelő uralkodó nyitotta meg.
Új rekordként 22 ország versenyzői - először a történelemben - nemzeti lobogójukkal együtt vonultak fel az ünnepségen. Az egyik első sportdiplomáciai botrány(ocska) is megszületett a ceremónián: egyedüliként a masírozók közül az Egyesült Államok csapatának zászlóvivője nem döntötte előre tisztelete jeléül a csillagsávos zászlót a brit uralkodói páholy elé érve. A modortalanság mögött állítólag az a sértettség állt, amelyet a tengerentúliak körében váltott ki a szervezők trehánysága, amikor a stadiont feldíszítve az amerikai lobogót elfelejtették kifüggeszteni. A svédekével is hasonló történt, ők a nyitóünnepségről való távolmaradással tüntettek a britek mulasztása ellen
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon (Széchenyi és Kossuth reformprogramja, áprilisi törvények, kiegyezés, a polgári állam kiépülése a dualizmus korában)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/778.jpg)
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap