Mit ér a politikus, ha államfő?
2012. március 30. 19:39
Korábban
A Magyar Királyság helyreállítása
Sikeres világháborús szerepvállalása (a Novara kapitánya, a flotta utolsó főparancsnoka) arra predesztinálta Horthy Miklóst, hogy valamilyen fontos kormányzati tisztséget töltsön be. Először Szegeden Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányában vállalt kormányzati szerepet, mikor 1919 júliusában elvállalta a hadügyminiszteri tárcát. Károlyi lemondása után a nemzeti hadsereg fővezére lett, s együttműködött a Prónay-Héjjas-féle különítményesekkel: csapataival kíméletlenül leszámoltak a Tanácsköztársasággal szimpatizálókkal, bár Horthy pontos szerepét azóta sem sikerült tisztázni. A proletárdiktatúra bukása után vitéz nagybányai Horthy Miklós Siófokról 1919. november 19-én bevonult Budapestre.
Horthy
A nemzetgyűlés 1921. március 1-én választotta meg Magyarország kormányzójának. Bár Horthy a királyság mint államforma változatlan fenntartása mellett volt, 1921 márciusában és októberében kétszer is megakadályozta IV. Károly visszatérését. Hatalmának megerősítése végett két ízben, 1933-ban és 1937-ben is kiterjesztette a kormányzói jogkört, amely immáron megközelítette az alkotmányos uralkodóét, s utódlását biztosítandó, létrehozta a kormányzó helyettesi intézményt, amelynek élére fia, a később tragikus körülmények között elhunyt István került. Mikor a németek 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, új kormányt nevezett ki. A kiugrást megakadályozta a német segítséggel végrehajtott nyilas puccs. A személyes védelmet biztosító német ígéret fejében államfői hatalmáról lemondott Szálasi Ferenc javára.
Szálasi Ferencet a Horthy-korszakban 1937-ben és 1938-ban is bebörtönözték az alkotmányos rend felforgatására való törekvése miatt. Egy évvel szabadulása után a Harmadik Birodalom támogatásával megalakította a Nyilaskeresztes Pártot. A rövid kegyvesztettség után 1944. március 19. után ismét a nyilas mozgalom központi alakjává lépett elő, s miután a németek a magyar uralkodó osztályok más elemeiben nem találtak alkalmas partnert, 1944. október 15-én Szálasit segítették az ország élére.
Szálasi
Szálasi élet és halál ura lett, az úgynevezett hungarista állam „nemzetvezetőjeként” totális gazdasági és katonai mozgósítással támogatta a németek háborús szerepvállalását. Magyarországon tombolt a nyilasterror, amelynek sok ezer zsidó, szökött katona és baloldali érzelmű ember esett áldozatul. A háború végén a szovjet csapatok elől Németországba szökött, ahol több más nyilasvezérrel együtt amerikai csapatok fogták el. Itthon 1946-ban a Népbíróság, mint háborús főbűnöst halálra ítélte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap