Elárverezik a Hupikék törpikék szerzőjének műveit
2011. október 4. 15:15 MTI
A Hupikék törpikék szerzőjének, Peyónak 33 eredeti műve kerül kalapács alá Párizsban október 29-én.
Korábban
Az árverés jelentős darabja a Johan és Pirlouit sorozatból A hat törpös fuvola című album borítója, amely a Dupuis kiadónál jelent meg 1960-ban, két évvel azután, hogy a kis kék teremtmények napvilágra kerültek a Spirou című újságban. Értékét 100-120 ezer euróra (29,5-35,4 millió forint) becsülik. A sorozat egy másik borítójáért, a Castellac gyűrűjéért 80-100 ezer eurót várnak jelentette be hétfőn az Artcurial árverési ház.
Johant és a törpikéket együtt ábrázoló öt metszet és a sorozat négy első albuma is kalapács alá kerül, becsült értékük 40 és 70 ezer euró (11,8-20,6 millió forint. Peyo metszetei igen ritkák a piacon, kivéve a Johan és Pirlouit képregény-sorozatból öt darabot, valamint a Hupikék törpikék késői albumait.
A Hupikék törpikék és az 1928-ban Brüsszelben született Peyo előtt tisztelegtek a francia fővárosban Pierre Culliford alias Peyo című retrospektív kiállítással, valamint a Raja Gosnell rendezte, augusztus 3-án a mozikba került Hupikék törpikék című 3D-s filmmel is. Peyo 1992-ben bekövetkezett halála után fia, Thierry Culliford folytatta munkáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap