Divatba jött Franciaországban a genealógia
2011. augusztus 10. 09:37 MTI
Temetői sírok helyett világháló
A családfakutatást viszont megkönnyíti, hogy az anyakönyveket a nagy francia forradalom idején az egyházaktól az állam vette át és azokat minden megyében azóta is gondosan csoportosítják és vezetik. A törvény már több mint 75 éve mindenki számára lehetővé teszi a szabad és térítés mentes kutatást az archívumokban. A genealógiai társaságok igen aktívak, rendszeresen közleményeket adnak ki. A megyei archívumok 70 százaléka digitalizálta és a világhálón is elérhetővé tette adatait, a kutatók pedig feltették portáljaikra az általuk kiderített családfákat. Így könnyebb az interneten nyomozni, mint megvárni a vakációt, és távoli temetőkben keresni a felmenők sírjait.
A már amúgy is népszerű időtöltésnek óriási lendületet adott ez az új lehetőség. A párizsi archívum mintegy 5 millió személyi dossziéját 2009-ben tették elérhetővé a világhálón, azóta naponta átlag 150 ezer adatlapra kattintanak rá az érdeklődők.
Az internetnek azonban megvannak a maga korlátai. Pierre-Valéry Archassal szerint a származáskutatók táborát újabban alaposan felduzzasztották az online vizsgálódók, akik könnyen beérik az adatok kimásolásával és nem törődnek azok ellenőrzésével. Viszont a hálón új adatbázisok születnek: így például az 1996 óta működő Geneanet, ahová fel lehet tölteni a családfákat, 436 millió adatot tesz ingyenesen elérhetővé. A portálnak 2006-ban napi 330 ezer látogatója volt, idén már több mint egymillió. A portál éberségre inti a felhasználókat, felhívja a figyelmüket arra, hogy a gondatlanul átvett téves adatok futótűzként terjedhetnek el - ezért, hangsúlyozza Christophe Becker, a Geneanet vezetője, ők minden információhoz hitelesített dokumentumot csatolnak.
Az új időtöltés hatására a családtörténettel kapcsolatos tevékenységek általában is felvirágoztak. Számos társaság alakult a családi emlékek gyűjtésére és terjesztésére. A már idézett felmérés szerint a franciák 59 százaléka szeretné, ha utódaira valamilyen emléket - fotót, hangfelvételt, családtörténeti információt - hagyhatna életéről. A Porte Plume Éditions (Tollszár kiadó) például azt ajánlja fel ügyfeleinek, hogy segít megírni családjuk történetét vagy önéletrajzukat.
A Perles d'Histoire (A történelem gyöngyei) cég filmeket készít, amelyekben az alkotást megrendelő személy akár saját otthonában feleleveníti a személyes vagy családi múltat, esetleg saját régi fotóinak, filmjeinek, videóinak felhasználásával. A Family Moovie nevű részleg pedig régi filmeket restaurál, megtisztítja, megvágja és digitalizálja a mozgóképeket, a 8 milliméteres házimozitól a 95 milliméteres széles vásznúig.
Pauline Le Clerc, a cég alapítója maga meglepődött azon, hogy milyen óriási ereje van ennek a megközelítésnek. "Még fiatal párok is felkeresnek. Tudatában vannak annak, hogy milyen értékes örökséget jelentenek ezek a képek, s aztán tátott szájjal nézik a múlt boldog emlékeit, maguk is elámulnak azon, hogy mekkora érzelmi ereje van ezeknek az élettöredékeknek" - mondta a Le Figarónak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.