Hagyományteremtő Kárpát-medencei lovastalálkozó Ópusztaszeren
2011. július 14. 15:09 MTI
Hagyományteremtő céllal a hét végén első alkalommal rendezik meg a Nyeregszemle Kárpát-medencei lovastalálkozót; a kifejezetten a lovashagyományokra épülő rendezvény az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban várja az érdeklődőket
Korábban
A háromnapos rendezvény meghirdetett célja "bemutatni a ló és az ember harmonikus kapcsolatát". A programsorozat gerincét egy egyedülálló keleties mozzanat alkotja: a Nyeregszemlére a lovasok sokasága lóháton vagy fogaton érkezik, a Kárpát-medence különböző tájairól, a szervezők számítása szerint mintegy háromszázan.
A székely lovasok például Csíkcsicsóból június 25-én indultak el, hogy mintegy hétszáz kilométert megtéve péntekre Ópusztaszerre érkezzenek - mondta el Pintér Nóra sajtószóvivő. A programok mellett a legnevesebb hazai előadókkal folyamatosan zajlanak majd ismeretterjesztő előadások a magyarság és a ló kapcsolatáról, a patkolásról, és elhangzanak majd történetek "a lovas lét öröméről" is. Emellett többször is szó lesz az új nemzeti lovasprogramról.
A látogatók a Szeri arénában részt vehetnek például az erőszakmentes lókiképzésen, reneszánsz lovagi tornát tekinthetnek meg, lesz lovas íjászat, sólyomröptetés, kiállítás lovasképekből. A kisgyermekekkel érkező családokat hintalovasok kertje várja, kézzel faragott paripákkal. A csecsemőket bölcsőbe tehetik a szülők, a nagyobbak Bátor táborban próbálhatják ki tudásukat.
A lovastéren szakszerű trénerek segítségével ülhetik meg az állatokat az arra vállalkozók, hiszen a rendezvény egyik fontos célkitűzése, hogy ismét közelebb hozza az egykori lovas nemzet tagjait az állatokhoz - mondta a szóvivő.
A rendezvényhez egyedi lovasereklyéket kölcsönöz a Móra Ferenc Múzeum is. A Népek, lovak, évezredek című kiállításon a Kárpát-medence elmúlt évszázadainak lovastörténelmével, lovasszokásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Különböző lószerszámokat, lovasdíszeket is bemutatnak a múzeum gyűjteményéből; a rendezvényre több mint száz darab használati tárgyat és kiegészítőt kölcsönöz az intézmény. Szironytartós veretek, kantárrózsák, szíjvégek, több tucat sarkantyú, rozetta, patkó és zabla, valamint egy körtealakú kengyel szemlélteti majd az elmúlt évszázadok lovastörténelmének különböző időszakait.
A hétvégén mindezek mellett koncertekkel, táncházzal és sok más izgalmas lovas programmal várják az érdeklődőket. A rendezvény hivatalos megnyitója szombaton délelőtt lesz, amikor a reggeli lovas felvonulást megemlékezés és ökumenikus, lovas istentisztelet követi majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.