Omlásveszély miatt lezárták a Hadrianus-villa egyes részeit
2011. július 7. 10:41 MTI
Omlásveszély miatt lezárták a látogatók elől a Róma közelében lévő látványos antik palotakomplexum, a Hadrianus-villa egyes részeit.
Korábban
A Corriera della Sera című olasz lap szerint a háttérben anyagi okok húzódnak: az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján szereplő régészeti látványosság fenntartóinak nem áll rendelkezésére elegendő pénz a helyreállítási munkálatokhoz.
A lap úgy tudja, hogy az üzemeltetők legutóbb csupán 370 ezer eurót kaptak a nyolcvan hektáros épületegyüttes javítási munkálataira, holott legalább 2,5 millió euróra lenne szükségük. Az elmúlt három évben összesen csupán 1,5 millió euróhoz jutottak a szükséges 6,7 millió helyett. Emiatt a terület egyre több részét zárják el a látogatók elől, és kihelyezett táblákkal hívják fel a figyelmet az omlásveszélyre.
A Hadrianus-villa - más néven Villa Adriana - Rómától 24 kilométerre, Tivoliban található. 1999 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A palotakomplexumot Krisztus után 117 és 138 között Hadrianus római császár építtette. Bár az ENSZ-szervezet az antik mediterrán világ építészeti mesterműveként tartja számon a villát, a látogatók száma az elmúlt években fokozatosan, csaknem 42 százalékkal csökkent. 2000-ben még 187 ezer látogatója volt, 2010-ben viszont már csak 108 800 turista volt kíváncsi a történelmi emlékre.
Federica Chiapetta szakértő szerint a látogatók elmaradásáért az épület rossz állapotán kívül a marketingmunka hiánya is okolható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap