Védettségre vár Európa legrégibb bányája
2011. július 6. 08:34 MTI
Európa legrégebbi ismert bányája, a lovasi őskori vörösfestékbánya a világörökség része is lehetne, de védettség alá helyezése mindenképpen indokolt, a felfedezése óta eltelt hatvan évben azonban érthetetlen módon semmi nem változott - mondta Kovácsné Kasza Katalin történész, a téma helyi szakértője.
Korábban
A szakdolgozatát az őskori bányáról készítő kutató elmondta: a ma is folyó kőkitermelés egyelőre nem tett kárt a Veszprém megyei bányában, amelyhez hasonlót a világon eddig egyedül Afrikában találtak, de a környezeti hatások, az időjárás előbb-utóbb eltünteti a több mint tizenegyezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén keletkezett külszíni bányát. Hozzátette: a vörösfestékbánya legnagyobb jelentősége, hogy bizonyítja, az őskőkorban - paleolitikumban - a vadászatból és gyűjtögetésből élő ember is képes volt eszközök készítésére, még az élelemtermelés kialakulása előtt.
Véletlenül bukkantnak az egyedülálló leletre 1951-ben, amikor a dolomitbányából útépítéshez szállított murva kitermelése közben finom vöröses por és hatalmas csontok kerültek elő. Akkor összesen 142, emberi kéz által pattintással, csiszolással megmunkált állati - jávorszarvas, kőszáli kecske, vaddisznó, daru - csontot találtak a régészek, a leletanyag az akkori Bakony Múzeumba, majd a Nemzeti Múzeumba került.
A Mészáros Gyula és Vértes László által folytatott kutatások szerint a festékbányából az ősemberek 24 köbméternyi anyagot termeltek ki, amelyet temetkezéshez, a vadászatot megelőző varázsláshoz, testfestésre vagy barlangrajzok készítéséhez használtak - mondta Kovácsné Kasza Katalin, hozzátéve, hogy a vér színéhez hasonlatos vörös szín az életet szimbolizálta, az ősember ezért temetkezéshez és spirituális célokra használta a Lovason kitermelt festékport.
A bányából kitermelt hatalmas mennyiségalapján azt feltételezik a kutatók, hogy már az itt élő őskori ember is cserekereskedelmet folytatott a vörös festékkel, Magyarországon ugyanis még nem találtak barlangrajzokat, amelyeknél felhasználhatták volna a festéket.
A bányában a Nemzeti Múzeum szakemberei is végeztek ásatásokat, és Dobosi Viola több tanulmányt is írt - mondta a helyi kutató. Az első becslések még 45 ezer év körülire tették a lovasi őskori bánya korát, de az elvégzett szénizotópos vizsgálat nemrégiben kiderítette, hogy a leletek 11 470 évesek, ami a jégkorszak utolsó periódusának felel meg.
Az emberiség történetének eddig ismert egyik legrégibb bányája Királykút felett található, Lovas külterületén, és szabadon látogatható. Idén nyílt meg a faluház pincéjében egy állandó kiállítás a vöröses port tartalmazó festékgödrökről, de a festékfészek helye máig ismeretlen - mondta a kutató. Tájékoztatása szerint a terveik között szerepel egy menedékház és egy tanösvény kialakítása, illetve szeretnék elérni, hogy az őskori festékbánya védett legyen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap