Országimázs volt az első spanyol szívátültetés
2011. január 20. 08:07 The Daily Telegraph
Beperelték Francisco Franco családját Spanyolország első szívátültetése miatt, mivel a beteg leszármazottjának állítása szerint a műtétre politikai célok miatt volt szükség.
Korábban
Christian Barnard Dél-Afrikában véghezvitt, a történelem első, emberről emberre történő szívátültetése után egy spanyol orvos is megkísérelte a hőstettet, növelve a fasiszta rezsim nemzetközi tekintélyét. A 41 éves vízvezeték szerelő, a szívritmuszavarban szenvedő Juan Rodriquez azonban csak 27 órával élte túl a műtétet. A férfi lánya, Maria Jesus Rodriquez Boga most beperelte a családorvost, Cristobal Martinez Bordiut, mondván, a műtétre nem kellett volna sort keríteni, s anyagi elégtételt venne a balul sikerült operáció miatt.
Rodriguez szerint az 1998-ban elhunyt orvos erre még a műtét előtt ígéretet tett, de a család egy árva centet nem látott a kilátásba helyezett anyagi kárpótlásból. „Biztosította édesanyámat, szó szerint, hogy gondoskodik a ’jövőmről’ és a ’tanulmányaimról’ – nyilatkozta az asszony a spanyol El Pais napilapnak.
Rodriguez úgy gondolja: apja egészségi állapota miatt egyszerűen alkalmatlan volt arra, hogy műtétet hajtsanak végre rajta, amit ráadásul saját orvosa is ellenzett. A családra azonban elviselhetetlen nyomás nehezedett, amikor megtudták: a Franco-rezsim nemzetközi tekintélye forog kockán. „Van egy fotó apámról, amely közvetlenül a műtét előtt készült, s ezen sokkal egészségesebbnek látszik, mint amilyen én most vagyok” – mondta el Rodriguez, aki szerint apja állapotát eltúlozták a műtét elvégzése érdekében.
A sebész – aki nem mellesleg Franco lányát, Maria del Carment vette feleségül – vezette azt az orvosi csapatot, amely a diktátort 1975-ben bekövetkező halála előtt is vizsgálta. Bordiut a nyolcvanas évek közepén, szakmai képességeinek hiányosságaira hivatkozva mentették fel madridi állásából, amiről a sebész szentül meg van győződve, hogy a háttérben politikai motivációk álltak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Idilli körülmények között, Capri szigetén készült fel későbbi forradalmára Lenin 14:23
- A legmagyarabb Habsburg életével ismerkedhetünk meg a Várkert Bazárban 13:21
- Izgalmas programokkal várja a gyermekeket és a felnőtteket is a Nemzeti Múzeum a Kutatók Éjszakáján 11:19
- Egyedi műtárgyak, ellenállhatatlan ékszerek a BÁV formabontó új árverésén 09:50
- Az utasok elméjének épségét féltették az első lokomotívok óránként tízmérföldes száguldásától 09:05
- Rögös út vezetett a West Side Story tíz Oscar-díjat érő világsikeréhez tegnap
- Hét híres gépeltérítés tegnap
- Adenauer betiltotta Bartók egyik legismertebb darabjának előadásait tegnap