Franco átadta a spanyol zsidók listáját a náciknak
2010. június 24. 09:14 The Guardian
Franco, aki az általános elképzelések szerint uralma alatt megvédte a zsidókat, valójában mégsem volt ennyire emberbarát: a diktátor 1940-ben egy legalább 6000 ember nevét tartalmazó listát adott át az SS-nek.
Korábban
Az összeállítást a végső megoldást szervező Heinrioch Himmler kapta meg, amikor 1940-ben a két ország szorosabb együttműködéséről tárgyaltak - számolt be róla a spanyol El País napilap. Emellett a lap a zaragozai tartományi levéltárból nemrég előkerült iratokat is bemutatta, amely felszólította a tartományi vezetőket, hogy állítsák össze az ott élő, vagy épp külföldön tartózkodó spanyol zsidók teljes listáját, bemutatva azok személyes és politikai világnézetét, kereskedelmi aktivitását, és hogy mennyire tekinthetők veszélyesnek.
Elsősorban az 1492-ben elűzöttek leszármazottai, azaz a szefárdok keresésére buzdítottak, mert „ők tökéletesen beilleszkedtek a spanyol társadalomba”. Egy 1941 májusában kelt utasítás szerint azért veszélyesek, mert ezáltal sokkal könnyebben eltitkolhatják eredetüket. A rendelkezés nem volt új a spanyolok számára: korábban az inkvizíció kereste így a kikeresztelkedett zsidókat.
Emellett SS tiszteket küldtek az országba a zsidóság szemmel tartására, ám ez sokszor problémát okozott a Franco vezetéséhez közel állók számára is. Az El País szerint a német ügynökök megpróbálták Samuel Ros írót is megakadályozni abban, hogy folytathassa tevékenységét.
Hitler és Mussolini bukása után aztán Franco és Salazar megpróbált minden nyomot eltüntetni a nácikkal való együttműködésről, és újraírták korábbi zsidópolitikájukat is. Ekkor semmisítették meg a legtöbb összeírást, ám a tartományi levéltárakban egyes példányok a mai napig fennmaradtak.
Mindamellett azonban a háború során a spanyolok lehetővé tették, hogy a Hitler elől menekülő zsidó családok beléphessenek az országba. A kritikusok szerint erre viszont már csak a világégés végén került sor, és azért, hogy a diktátor későbbi, Egyesült Államok felé történő nyitását megalapozzák.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20
- Visszaadta a szabadság reményét Erdélynek az eltökélt ágyúöntő mester, Gábor Áron tegnap
- Maffiaszerű leszámolások forgatagában ért véget a Perzsa Birodalom aranykora tegnap
- Cipónyira dagadt térddel küzdötte ki második olimpiai aranyát Kozma Pici tegnap
- Nagy érdeklődés közepette találtak új gazdára Václav Havel személyes tárgyai tegnap
- Magyar néprajzkutató gyűjteményéből nyílt kiállítás Mongóliában tegnap
- A béke és a haladás szolgálatára ajánlotta fel „véráztatta” vagyonát Alfred Nobel tegnap