Oroszok a történelem átpolitizálása ellen
2010. december 19. 13:14 MTI
Oroszország a történelem átpolitizálására irányuló kísérletnek tekinti, hogy Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia külügyminiszterei javasolták az Európai Bizottságnak: az EU dolgozzon ki a totalitárius rezsimek által elkövetett bűnök tagadását és lekicsinylését tiltó törvényt.
Korábban
Alekszej Szazonov, az orosz külügyminisztérium helyettes szóvivője Moszkvában a heti szóvivői tájékoztatón kijelentette: "Egy ilyen lépés arról tanúskodhat, hogy legnagyobb sajnálatunkra az EU egyes országai számára a történelem átpolitizálása az állami feladatok egyik fő prioritása marad. A kezdeményezők nemes célokat deklarálnak, az emlékek megőrzéséről szólnak, hogy a totalitarizmus ne térhessen vissza.
Mindenki számára nyilvánvaló azonban, hogy tényleges céljuk a kommunista múlt démonizálása, az objektív tanulmányozás megakadályozása, hosszú távon pedig a kommunista ideológia azonosítása a fasisztával. .... Lényegében bármely nem negatív megítélést bűnnek javasolnak tekinteni. Ezzel a politikusok a történészeket szűk keretek közé szoríthatják. Figyelmet kelt, hogy ugyanakkor az EU-ban nem akarnak emlékezni saját diktátoraikra és hóhéraikra" - mondta Szazonov.
Kijelentette: Oroszország következetesen a történelem átpolitizálása ellen lép fel. "A történészek csakis politikai bilincsek nélkül tudják objektív módon feltárni a múltat" - mondta, s reményének adott hangot, hogy Moszkva partnerei az unióban helyesen értelmezik az orosz álláspontot.
A szóvivő egyebek mellett kijelentette, Oroszország a belügyeibe való beavatkozásnak és a bíróságokra gyakorolt nyomásnak tekinti, hogy az Európai Parlament indítványozta: vezessenek be szankciókat a Szergej Magnyitszkij jogász vizsgálati fogságban bekövetkezett halálában vétkes orosz tisztségviselők ellen. Magnyitszkij több mint egy éve orvosi kezelés hiányában halt meg egy moszkvai fogházban, ahová azért került, mert magas rangú belügyi tisztségviselőket vádolt azzal, hogy egy beruházási alaptól "elloptak" három céget, s azok nevében hatalmas adóösszeget igényeltek vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap