A Yale Egyetem Limában tárgyal a Machu Picchu-i leletek sorsáról
2010. november 19. 15:49 MTI
A Yale Egyetem küldöttsége a hétvégén Limában folytat tárgyalásokat, amelyeken megvitatják a Machu Picchuból származó régészeti leletek ezreinek a sorsát - jelentette be Alan Garcia Perez perui köztársasági elnök.
Korábban
A perui hatóságok megrekedtek a Yale Egyetemmel a műtárgyak tulajdonjogáért vívott hétéves csatározásban: A Hiram Bingham által a Yale egyetem számára 1912-1916 között "kikölcsönzött", ám soha vissza nem adott leletegyüttes kerámiatárgyakat, díszeket, valamint csontanyagot tartalmaz. Peru 46 ezer leletet követel a Yale Egyetemtől, utóbbi csak 5500 létét ismeri el, amelyekből csupán 330 múzeumi minőségű. Az egyetem szerint a leletek törvényesen kerültek a birtokába.
Alan Garcia Perez november elején fordult segítségért Obama elnökhöz, hogy Peru visszakaphassa a műkincseket, múlt héten pedig Juan Ossio kulturális miniszter bejelentette, hogy a Yale Egyetem és a perui kormány tárgyalásokat kezdett a leletek visszaszolgáltatásáról. "Reményeim szerint a dolgok jól haladnak és hamarosan kedvező fejlemények várhatók" - hangsúlyozta Juan Ossio.
Peru 2007-ben perelte be a Connecticuti Bíróságon a Yale Egyetemet, a perui kormány pedig utcai demonstrációkat ösztönzött, hogy nyomatékot adjon a bírósági keresetnek.
Machu Picchut Pachacutec inka uralkodó építtette 1450 körül, s a várost sikerült titokba tartani a spanyol hódítók előtt, akik száz évvel később szállták meg az országot. A romvárost, amely jelenleg Peru legjelentősebb idegenforgalmi nevezetessége, s évente sok ezer turistát vonz, 1911-ben Hiram Bingham amerikai kutató fedezte fel. az Urubamba-folyó völgyében fekvő várost, amely kiterjedt földművelő teraszokból és egy központi tér köré rendezett épületekből áll.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A legjelentősebb épületek a csillagvizsgálóként szolgáló Torreón, az alatta elhelyezkedő, finoman faragott kövekkel átalakított természetes sziklaüreg, a hozzájuk kapcsolódó fürdők, a Három ablak templomának nevezett épület, az Intiwatana - a Nap "kipányvázására" szolgáló szikla: az árnyékvetésre alkalmassá faragott szikla valószínűleg napóraként szolgálhatott.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2022/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/837.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)