Az ismeretlen ismerős Escher Károly
2010. október 20. 17:39 MTI
Három kiállítás nyílik pénteken a neves fotóművész, Escher Károly születésének 120. évfordulója tiszteletére Budapesten, a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat keretében; a fotográfus egykori iskolájánál aznap emléktáblát avatnak.
Korábban
Az ismeretlen ismerős címmel rendez életmű-kiállítást Escher Károly munkáiból a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház. Az Albertini Béla fotótörténész által válogatott anyagba 75 Eschertől származó kép került be: a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Gadányi Gyűjtemény és a Magyar Nemzeti Múzeum kollekciójának darabjai.
A Mai Manó Ház december 12-ig látogatható tárlatának közönsége olyan történelmi személyiségek és művészek portréival találkozhat, mint Teleki Pál, József főherceg és Horthy Miklós, illetve Rippl-Rónai József, Bajor Gizi vagy Jávor Pál; a tárlókba, tablókra elhelyezett dokumentumok, újságok, képeslapok segítségével pedig a fotóművész élete is megelevenedik.
Escher Károlyra emlékezik az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Rejtőzködő életmű című kiállítása is, amelyre Csillag Katalin kurátor válogatott figyelemre méltó anyagot. Az OSZK december 22-ig látogatható tárlata az intézmény 38 ezer képkockát őrző gyűjteményéből származik, míg a József Attila Klub Foto Escher című emlékkiállítása magán- és közgyűjteményekből származó felvételeket mutat be: az Eötvös utcai művészeti centrum tárlata november 20-ig várja a közönséget.
A fotóművész egykori iskolája, a mai Szinyei Merse Pál Gimnázium falán az évforduló alkalmából emléktáblát is elhelyeztek, amelyet péntek délelőtt avatnak.
Escher Károly 1890-ben született Szekszárdon, de tanulmányait már Budapesten végezte. Fiatalon először nagy gépgyárak műszaki rajzolója, majd több filmhíradó és játékfilm operatőre volt. Első filmjében még Fedák Sári énekelte a toborzót, majd neve feltűnik Damó Oszkár stábjában a Bródy Sándor művéből 1919-ben forgatott A dada, illetve a Star stúdió további filmjeinek stáblistáján is. Filmes életszakasza nagyjából lezárult a húszas évek második felében. 1928-tól Az Est-lapok fotóriportere, emellett a Pesti Napló, a Híd és a Film, Színház, Irodalom fotóriportere volt. 1945 után többek között a Képes Világ, a Képes Figyelő és a Hungarian Foreign Trade számára készített képeket.
Escher Károly a fotográfia szinte minden műfajában alkotott: riportképei (Éjjeli menedékhely, Kültelki nyomortanya, Kilakoltatottak) úttörő jellegük mellett egyben kortörténeti dokumentumok, de kitűnő portrékat is készített. Jelentős érdeme a már csaknem felismerhetetlenné vált Petőfi-dagerrotípia sikeres felújítása. Képeivel több magyar és külföldi kiállításon nyert díjat, 1964-ben megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap