A Colosseum, ahogy még sosem láttad
2010. június 28. 08:39 MTI
Az újságírók már végigjárhatták, a nagyközönségnek pedig augusztusban nyitják meg a római Colosseum eddig sohase látott részeit. Újdonság az is, hogy szeptemberig az ókori műemlék éjszaka is látogatható.
Korábban
A Colosseum, ahogy még sohase láttad - ezt az elnevezést kapta a közel kétezer éves amfiteátrum eddigi turista útvonalának augusztusra tervezett bővítése. Látogatható lesz az ókori aréna alatti rész és a Colosseum nézőterének legmagasabb, harmadik emelete is.
Az egykori színpad alá rejtett, több szintes földalatti folyosórendszerbe 10-12 fős csoportokban, idegenvezetővel engedik be a látogatókat. Lifttel viszik le őket a Colosseum mélyébe. Belépni csak kötelező internetes helyfoglalással lehet. Az aréna alatt azt lehet majd látni, ami innen az előadások alatt a színpadra került az emelőszerkezetek segítségével.
A nézők szeme elől rejtve maradt alagsorban összesen nyolcvan emelőt tudtak egyszerre működtetni: a díszleteket, gépeket és a vadállatokat emelték a színpadra. A népnek cirkuszi szórakozást kínáló létesítményhez külön víztározó tartozott, innen árasztották el a színpadot a vízi csatákhoz. A turisták megtekinthetik majd azt a 19. század végén talált bejáratot is, amelyen keresztül az elefántokat és rinocéroszokat beterelték.
Az amfiteátrumnak erre a részére a nagyközönség negyven év óta nem léphetett be, utoljára a hetvenes években nyitották meg, akkor is csak rövid időre. Az egykori nézőtérnek is csak a második emeletéig lehetett feljutni: augusztustól azonban az 1930-as évek óta lezárt harmadik emeletről is élvezhető lesz az elipszis alakú Colosseum csodálatos látványa.
"Az aréna alatt és az emeleten a bejárható területnek egyelőre egyharmadát nyitjuk meg, de ez csak a kezdet" - ígérte a Colosseum igazgatónője, Rossella Rea. Az újonnan hozzáférhető részek látogatása drágább lesz a mostani 9 eurós belépőjegynél, de még nem tudni, hogy mennyivel. A Colosseum nyári kínálatához tartozik, hogy szeptemberig - hetente két napon, kedden és szombaton - este is látogatható lesz 21 és 24 óra között. Az esti megvilágításban még varázslatosabb látványt nyújt a létesítmény, ám az online helyfoglalás ebben az esetben is tanácsos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.