Születésnapját ünnepli Róma
2010. április 21. 09:38 MTI
Róma városa alapításának 2763. évét ünnepli április 21-én. A legenda szerint az ikerpár Romulus és Remus i.e. 753-ben ezen a napon alapította Rómát.
Korábban
Az ünneplés központi napján, április 21-én délelőtt, az Augustus császár emelte Ara Pacis-béke oltára nemzetközi konferenciát lát vendégül, amelynek célja a Méltóságért, Megbocsátásért és a Megbékélésért alapított Tanács munkájának elindítása. Az olasz államfő, a miniszterelnöki hivatal és a külügyminisztérium védnökségével útjára indított Tanács a nemzetközi békét és párbeszédet kívánja elősegíteni. Az első lépés az izraeli és a palesztin elnök közötti római kézszorítás lett volna, de Mahmúd Abbász lemondta a Simon Peresszel való találkozót.
A születésnapon a római régészeti ásatásokon az általános iskolások tartanak idegenvezetést. A római ügyvédek szövetségének önkéntesei a Marcellus-színházat és környék ókori műemlékeit tisztítják meg a szeméttől. A Circus Maximusban a római hagyományőrző csoport idézi fel a Horatiusok és Curiatiusok harcát. "Mi igazi rómaiak vagyunk! Semmi közünk a Colosseumnál turistalátványosságként magukat tornacipőben mutogató gladiátorokhoz" - mondta büszkén a Római Történelmi Csoport legionáriusa, Cesare, aki nevében is igazi római.
Este, 22 órakor kezdődik a Piazza del Popolo téren a RoMagnificat-előadás a város nagyságának ünneplésére. Az óriásvásznakon a főváros nagy színészei, Anna Magnani, Alberto Sordi kelnek életre. Éjfél előtt "Fénytánc" címmel ünnepi tűzijáték, témája az olasz kertek híres szökőkútjai. Róma egén megjelenik az olimpiai ötkarika is: a városnak a 2020-as olimpia megrendezésére való jelölését reklámozza.
Az Urbs 2763. születésnapja alkalmából rendezett - rendkívül, mert egyhetes - programsorozatot az ókori Róma hagyományait őrző csoport nemzetközi felvonulása nyitotta meg. A jelenlegi jobbközép polgármester, Gianni Alemanno választási ígérete volt a tradíció korábban elhanyagolt életre keltése.
Legionáriusok, a császári testőrség pretoriánusai, a diadalmenet élén haladó babérkoszorús hadvezérek, caesarok, tógás szenátorok, rabszolgák vállára emelt ágyon vitt matronák, fehér ruhában táncoló és rózsaszirmokat hullató Vesta-szűzek, oroszlánbőrbe bújt gladiátorok, láncra vert barbárok vonultak végig a Circus Maximus mezejétől a Capitolium-dombja alatt, végig a Forum Romanum mellett, egészen a Colosseumig.
A katonai parádén ott voltak a XII. Legio Gemina legionáriusai, a zászlaján villámot lobogtató XII. Legio Fulminata, a Kolozsvárról érkezett és a nevében a dák föld örökkévalóságát hirdető Terra Dacia Aeterna légió, a csehországi Plzenből az V. Cohors Praetoria. Csak a magyar Collegium Gladiatorum gladiátorjai hiányoztak Róma születésnapi ünnepléséről. Az eredetitől kizárólag létszámában különböző, viseletében teljesen korhű ókori római sereg vonult végig Itália fővárosán - dobpergés, kürtszó és latinul kiáltott vezényszavak közepette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap