Turistalátványosság lesz Romulus meggyilkolásának helyszíne
2008. november 26. 11:01 The Daily Telegraph
Hamarosan a turisták számára is látható lesz a római Fórumon az a hely, ahol a város első királyát birodalmi ábrándjai, és hatalommal kapcsolatos megszállottsága miatt mészárolhatták le, és amit az 1950-es években még lebetonoztak.
Korábban
Angelo Bottini professzor, Róma régészeti főfelügyelője szerint a föld alatt egy fekete márványkő jelöli a helyet, ahol a mítosz szerint Romulus meghalt. A terület nincs túl jó állapotban: az 1950-es években állagmegóvási célokkal egy vasbeton kockával fedték le. Azt azonban a heves esőzések, és az időjárás szinte teljesen tönkretette, ezért a hatóságok a kocka elmozdítása mellett döntöttek. Az először 1899-ben felfedezett helyszín fölé egy álmennyezetet építenek majd, amely lehetővé teszi a további régészeti kutatásokat is.
A legendás testvérpárból Remus halála után Romulus lett a város első királya, akinek nevéhez a római társadalom alapjainak megteremtése mellett a hódítások megkezdése is fűződik: az ő vezetésével hódították meg a szabin területeket. I.e. 717-ben, vagy más források szerint 716-ban aztán Plutarkhosz szerint szenátorai fellázadtak ellene, és meggyilkolására szövetkeztek.
Van olyan forrás, amely szerint Romulus egy hatalmas viharban eltűnt Mars mezejéről, ám ezt szintén Plutarkhosz szerint csak a gyilkosok találták ki, hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk a királyölésért. Ezt állítja Titus Livius is, aki szerint a szentárok titokban széttépték az uralkodót. A hamarosan trónra került Numa Pompilius aztán egy emlékművet állíttatott elődjének - amelynek tisztelete aztán az egész római kor során tovább élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap