Miként vált történelemmé a közelmúlt?
2009. szeptember 4. 14:27
A 21. század eleji történetírás egyik legizgalmasabb feladata a sokak számára titokzatos közelmúlt emlékének feldolgozása lett: a Horváth Sándor szerkesztésében megjelent tanulmánykötet nem csak illúzióinkkal és tévhiteinkkel szembesít, de arra a kérdésre is megpróbál választ adni, hogy sokakban miért él nosztalgia a mára már letűnt éra iránt.
Korábban
Egy új, fiatal történésznemzedék jelenti be igényét az éppen elvesztett múlt, a sokunk számára még személyes emlékezeti jelentőséggel bíró szocialista korszak történeti ábrázolására és értelmezésére - kapjuk meg a tanulmánykötet fülszövegét, amely már sokban előrevetíti a könyv tartalmát.
A közelmúlt történelemmé válása ugyanis talán az egyik legizgalmasabb kérdés a posztszocialista országok, de talán egész Európa történelmében, hiszen a sokszor még ma is túlpolitizált, és egyesek által misztikus ködbe burkolt korszak történetét sokáig csak a személyes, éppen ezért szubjektív történetek szűrőjén át ismertük. A hívószavak is ismerősek: gulyáskommunizmus, legvidámabb barakk, piros útlevél, és a három T időszaka, amikor bár a többség viszonylag jól élt, a szabadság mégis hiányzott.
A nosztalgikus köd elültével azonban a történészek is meglepődtek, hiszen a korszak kettős beszéde, az elhallgatás, és a virágnyelv nem csak a hétköznapokat jellemezte, hanem azokban az iratokban is így kommunikáltak egymással a vezetők és beosztottak, vagy épp a megfigyelők és a tartótisztek, amelyektől a legtöbben pont ezen stílus hiányát, és a legkeményebb őszinteség megjelenését várták.
Az 1945 utáni időszak dekódolása így a történészek számára sem egyszerű: az iratanyag csak a még élő szemtanúk hétköznapi történeteivel építhető fel, amelynek kritikai analízise semmivel sem egyszerűbb, mint bármely más korszaké.
Az egykori hétköznapok átfogó története persze megírhatatlan, így a kötet nem is erre vállalkozott. Apróbb fejezetek, mozaikszerű történetek árnyalják az eddig ismerteket, amelyekből talán kirajzolódhat, hogy hogyan alkották meg a kulák fogalmát, és miként válhatott valaki kulákká? Kik a főszereplői az ügynökjelentéseknek és periratoknak? Hol húzódnak a politikai szféra határai a társadalomban? Miként hatott a Rákosi-kultusz az önéletrajzírás módszereire?
Mire használták az 1956-os fényképeket, és kik szerepelnek rajtuk? Hogyan felügyelte az állambiztonság a vendéglátóipart? Kik jártak Rotschild Klára divatszalonjába és hogyan változott a szocialista divatirányítás? Hogyan küldték "elvtársi üdvözletüket" külföldről egy szocialista nagyvállalat dolgozói? Miben érzékelték mindennapjaikban egy gyár munkásai, hogy hivatalosan az uralkodó osztályhoz tartoznak?
Miként lehetett egy munkásasszonyból országgyűlési képviselő? Kik laktak a "káderdűlőn", milyen kiváltságaik voltak és hogyan jártak vadászni? Miként találták fel a galeriket, és mitől számított fasisztának egy felvonulás 1969-ben? Hogyan használták a rendszerváltás idején a szocialista korszak polgár fogalmát?
A kérdések száma végtelen, így a helyzeten a válaszok is csak időlegesen segíthetnek. A fiatal történésznemzedék azonban szembement a nosztalgikus életérzéssel, és a realitás talaján maradva mutatnak be egy sok tekintetben már eltűnt, ám egyes elemeiben még ma is élő időszakot, amelynek során egy sosemvolt, idilli szocialista életet akartak megteremteni, de csak államadósságot és szociális problémákat hagytak maguk után.
Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Szerk.: Horváth Sándor. Nyitott Könyvműhely. Bp., 2008. 375 o. 3980 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap