Cigánykaraván a jog szorításában

2009. szeptember 3. 11:15 Mikó Zsuzsanna

Korábban

Felmentő ítélet született

A bíróság külön foglalkozott azzal a vádlottak által állított ténnyel, hogy a rendőrségen bántalmazták őket. A bíróság azonban ezt alaptalannak találta, érvei szerint a vádlottakat nagyon gyakran vitték hatósági tanúk jelenlétében helyszíni szemlére, a hatósági tanúk szerint egészségeseknek néztek ki és jókedvűek voltak. Az egyik vádlott úgy nyilatkozott, hogy négy karót törtek össze a mellén, ezután az SZTK-ba vitték az orvosi vizsgálat azonban csak egy régi eredetű csontduzzanatra derített fényt. Egy másik vádlott arcsérülésről beszélt, kórházba vitték, de itt csak kelevényt vágtak fel. Elhangzott egy sokkal súlyosabb vád is, mely szerint a kecskeméti rendőrkapitányságon a rendőrök közösültek az egyik cigányasszonnyal, Rostás Tamás szerint a rendőrség azért verte rá a gyilkosságot, mert ezt kikiabálta. A bíróság megállapítása szerint ez nem lehet igaz, mert a nevezett cigányasszony nem is került a rendőrkapitányság fogdájába.

A bíróság mindent mérlegelve döntött a legsúlyosabb büntetés kiszabása mellett, mivel véleménye szerint a vádlottak minden vonatkozásban bűnöző beállítottságúak, semmiféle megrendülést sem mutattak. Remény sincs arra, hogy megváltozzanak, elkerülhetetlen a legsúlyosabb büntetés kiszabása. Ugyanezt szükségessé teszi a megelőzés és visszatartás is a minden elvetemültségre kész bűnöző elemekkel szemben. Az ügyész azonban még ezt a szigorúságot is keveselte, mivel még további öt vádlott esetében kérte halálbüntetés kiszabását. A vádlottak fellebbezése azonban meglepő eredményt hozott, ugyanis 1962. februárjában a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el. A megyei bíróság eljárásában azonban olyan komoly hiányosságokat tárt fel, hogy az új eljárás lefolytatására a Fővárosi Bíróságot jelölte ki. A legkomolyabb hibákat a tárgyalásvezetésben és a jegyzőkönyvvezetésben tárta fel.

Ítélete szerint a megyei bíróság a vádlottakat az egyes vádpontokban összefüggően nem hallgatta ki és nem adott lehetőséget a védekezések összefüggő előterjesztésére sem. A tárgyalási jegyzőkönyv nagyon részletes, de sok oda nem tartozó részlet van benne, ami nehezíti az áttekinthetőséget. Az ítélet is sok esetben követhetetlen, súlyosabb probléma azonban, hogy a bíróság az ítéletben ugyan feltünteti a bizonyítékokat, de azt nem jelöli meg, hogy melyekre alapozta az ítéleti tényállást. A Legfelsőbb Bíróság a vádlottak védelme érdekében megállapította, hogy súlyosan sérült a védelemhez való joguk, mert a fél évig tartó tárgyaláson az egyes tárgyalási napokon más-más védők védték őket, ők valószínűleg nem ismerték a tárgyalási anyag egészét. Valószínűleg a kötelező védelem is csak formális volt. Ezt az eljárást a bíróság nem kifogásolta és nem is tett semmit a megváltoztatására. A halálbüntetés alapjául szolgáló bűncselekménnyel kapcsolatos indoklást különösen problémásnak találta a Legfelsőbb Bíróság.

A Fővárosi Bíróság 1963. október 11-én hozott ítéletet, melynek során a korábban halálra és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt vádlottakat az előre kitervelt különös kegyetlen módon nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének vádja alól felmentette. A vádlottakat csak kisebb súlyú bűncselekményekben találta bűnösnek, a legsúlyo-sabb kiszabott büntetés nyolc évi szabadságvesztés volt.

A fentiekben elemzett bírósági eljárás jól mutatja, hogy az 1950-es évek végének Magyarországán a jogszolgáltatásban szerepet kapott hatóságok milyen sztereotípiákkal rendelkeztek. A bíróság ítélete szinte megismétli a politikai vezetés szempontjait, amelyet Czinege Lajos fogalmazott meg: „a cigányság nagyobb része lényegében a társadalom perifériáján él, illetve gyakran élősködik. Rendszeres munkát nagy többségük nem végez, egyrészük a hagyományos cigányfoglalkozásokat űzi... " .

A részletes esetleírás a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvasható: Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene II. Felelős szerkesztő: Márfi Attila. Palatia Nyomda, Pécs. 2009. 311 o.