Cigány-képek a folklórtól az etnopolitikáig: a romák és a rendszerváltás

2009. augusztus 18. 11:42 Binder Mátyás

A 20 évvel ezelőtt kezdődött, rendszerváltásnak nevezett folyamat hazánk roma/cigány lakossága számára kisebbségi jogi szempontból kibontakozást, gazdasági szempontból viszont hatalmas méretű visszaesést jelentett. Sztereotip nézetek, kirekesztettség, és szélsőjobboldali fenyegetettség: a "cigányképek" változása a történeti folyamatok és a rendszerváltás kontextusában.

Korábban

Cigányok és cigánykép a történeti forrásokban

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy sokféle cigány közösség és identitás létezett/létezik. Ez a sokféleség az adott gazdasági-társadalmi helyzet és az etnikumok közötti sztereotip képzetek függvényében különböző cigányképek kialakulásához vezetett.

Az egyfajta etnikus és a társadalmi helyzet alapú cigánykép gyakorlatilag párhuzamosan létezett egymás mellett. A 18. századi magyarországi források egy részében a „cigány” fogalma etnikai dimenzióban jelenik meg; a latin nyelvű iratokban: natio, gens, a magyar nyelvű iratokban nemzet, nemzetség kifejezésekkel. Ebben az esetben cigánynak lenni etnikai, nemzetiségi hovatartozást jelentett. A források egy másik csoportjában a „cigány” fogalma szociális dimenzióban jelenik meg: a latin nyelvű iratokban: conditio (társadalmi helyzet) és professio (foglalkozás, megélhetési mód) megnevezésekkel. Ez esetben cigánynak lenni sajátos társadalmi állapotot jelentett. Hogy melyik meghatározás került előtérbe, az függött az adott történelmi szituációtól, és attól is, hogy milyen környezetben jelent meg „a cigány”. Például a magyarországi cigányok 15-17. századi köznyelvi elnevezése elsősorban életmódbeli, irodalmi elnevezésük pedig etnikus definíciót foglalt magában.

A cigányok történetét kutatók számára fontos forrásokat jelenthetnek a különböző folklórszövegek, melyek – gondos forráskritika után – hasznos adalékokkal szolgálhatnak a cigányok életmódjáról, szokásairól, de főleg természetesen a „nem cigányok” róluk alkotott képzeteiről. Egyes vélemények szerint a különböző folklórszövegekben a csoporthoz („fajhoz”) tartozó egyének társadalmi helyzetét gyakran örökletes (külső és egyéb) jegyek határozzák meg. Az eredettörténetekben vagy a teremtési folyamatban bekövetkező „balesetnek” vagy a cigányoknak tulajdonított nem megfelelő viselkedésnek tulajdonítják a cigányok „másságát”, szegény sorsát. Gyakori az ördöggel való azonosítás is, aminek egyházi gyökerei is lehetnek. Bibliai motívumokat is felhasználva terjedt el a „bűnös cigány ős” mítosza. A paraszti etnocentrikus szemléletből fakadóan a folklórszövegeken végigvonul a cigányok és a nem cigányok szembeállítása, erős előítéletek sorát produkálva.

A népi kultúra mellett elsősorban a tudománynak volt komoly szerepe a sztereotípiák forgalmazásában. A 16. század végétől terjedtek el Európában azok a történeti munkák, amelyekben megjelentek azok a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiák, előítéletek és közhelyek, amelyek nagy része ma is közszájon forog. „A 16-18. századi szerzők, tudósok egymás negatív véleményét és leírását átvéve, időről időre a cigány csoportokkal szembeni ellenszenv, üldözés, gyakran kiirtásra való törekvés jogosságát bizonyították.”

A fentiekben leírt módon terjedő sztereotípiákkal szemben kevésnek bizonyultak a pozitív helyi tapasztalatok. Pedig ha egy foglalkozási ágban vagy egy településen igény volt a cigányok munkaerejére, szolgáltatásaira, akkor minden további nélkül be tudtak illeszkedni a társadalomba. Erre számos példát találhatunk a történeti szakirodalomban. Nem csak a zenész cigányok „sikertörténetére” kell gondolnunk, bár kétségtelen, hogy a muzsikálás vált a legnépszerűbb „cigány szakmává” a 19. század végére. Például sok adat áll rendelkezésre az aranymosó cigányokról, akik télen teknőket, kanalakat és más faeszközöket faragtak, nyáron pedig „csaknem mezítelenre vetkőznek, és aranyat mosnak a folyókból a síkságokon, elszegődött munkásként.” Őket nevezte a 18. század közepén a magyar nyelv Bányász vagy Aranyász Czigányoknak.

Miskolcon egy, az 1740-es évekből származó statútum a lakatos mesteremberek kérelmére úgy rendelkezik, hogy a cigányok csak a sátraikban gyakorolhatják mesterségüket és a piacon sem patkolhatnak csizmát. A helyi céhek gazdasági érdekeit védő diszkriminatív rendelkezések ellenére, a főleg kovácsolásból, zenélésből és paraszti, illetve napszámos munkákból élő cigányok a 18. század végére letelepült életmódot folytató városi lakosokká váltak. Egy korabeli utazó szavaival: „…sok testvérük már olyannyira ki is művelődött, hogy zavarban vagyunk: vajon valódi cigányokkal van-e dolgunk? Még fekete színük is észrevehetően megváltozott. Sok miskolci cigányra hivatkozhatunk itt, különösen azokra, akik zenei tehetségüket kiművelték.”

A 19. század első felében a Nógrád megyei cigányok többsége szegény sorban, de évtizedek óta letelepedettként élt a megye falvaiban és mezővárosaiban. A tehetséges lókupecek szolgáltatásaira gyakorta igényt tartottak a helyi földesurak, dacolva az uralkodói rendeletekkel. Egy másik szakma, a muzsikálás iránti igény fejeződött ki abban az országgyűlési követi utasításban, mely a „muzsikálásnak egészben leendő eltiltását” helyteleníti, mivel a cigányok „a Nemzeti Dalokat a Muzsikán oly különös nagy ügyességgel fejezik ki.” Ennek ellenére csak kevés cigányzenész számára jelentett felemelkedést ez a szakma. A megélhetési nehézségeket jelzi, hogy az összeírásokban sokan kovács-muzsikusként, illetve muzsikus-kovácsként szerepelnek. A „több lábon állás” ilyen formája természetesen nem valamilyen etnikai sajátosságként, hanem a nehéz gazdasági helyzethez való alkalmazkodásként értelmezendő.

További példák helyett következzen Nagy Pál történész néhány összegző mondata: „A cigány csoportok nem alkottak egységes etnikai képződményt, történelmük nem egy nomád hajlamú, vándorló kisebbségnek a többségtől elválasztható története. A cigány csoportok a 15. század óta a magyarországi társadalom részeként, környezetükkel szimbiózisban éltek, világképük és viselkedésük eredetét erősen befolyásolták a helyi társadalomból érkező hatások.”