Páneurópai piknik és határnyitás 1989-ben
2009. augusztus 19. 13:19 MTI
Korábban
A sopronpusztai események felgyorsították a szocializmus összeomlását
Ha nem is a páneurópai piknik tette lehetővé a szocialista rendszer összeomlását, a Sopronpusztán történtek mindenképpen felgyorsították ezeket az eseményeket - mondta Magas László, a Páneurópai Piknik ,89 Alapítvány elnöke kedden Sopronban egy emlékkonferencián.
A Határáttörés Sopronnál - út Európába című kétnapos emlékkonferencián a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány elnöke cáfolta azokat a vélekedéseket, miszerint az akkor történtek az állami vezetés által megszervezett tesztrendezvények voltak. Azóta bebizonyosodott - mondta -, hogy a helyszínen szolgálatban lévő határőröknek, de a teljes határőrségnek sem volt információjuk a határnyitásról.
Az emlékkonferenciát szervező Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője, Hans Kaiser hangsúlyozta, hogy a páneurópai piknik civil szerveződés volt. Úgy fogalmazott, fontos, hogy a magyar emberek a jövőben se adják fel munkálkodásukat a civil társadalom építéséért, mivel "a kormányok jönnek és mennek, a civilek mindig maradnak".
A húsz éve Sopronpusztán történtekért köszönetet kell mondani a magyaroknak, ők voltak, akik Európa kettéosztottságának felszámolását megkezdték - mondta az irodavezető. Ami akkor Magyarország nyugati határán történt, nagy hatással volt a későbbi németországi eseményekre is - mutatott rá - mivel, mint mondta, "itt repedt meg először a berlini fal, itt hullott ki belőle az első tégla". Hozzátette: az akkori események megalapozták Európa átalakulását, újraegyesítését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap