Feltárják a Tiszántúl legjelentősebb bronzkori települését
2009. augusztus 4. 19:49 MTI
Több mint négyezer éves leleteket tártak fel Debrecenben a szennyvíztisztító telep bővítésének munkálatai közben a helyi Déri Múzeum régészei; az ásatásokat vezető Szilágyi Krisztián szerint a kora bronzkori Tiszántúl egyik legjelentősebb települése lehetett itt.
Korábban
A régész kedden elmondta: a helyszín egy, már nyilvántartott régészeti lelőhely volt, ahol a kivitelezővel együtt idén áprilisban tartották meg a régészek első helyszíni szemléjüket. Az ásatásokat mintegy 35-40 munkatárssal - köztük két régésszel és két technikussal - június 26-án kezdték meg két hektár területen.
A régészeti feltárások során három korszak emlékeit találták meg: korabronzkori, úgynevezett Makó-kultúra korabelieket i.e. 2700-2500-ból, szarmata koriakat a 2-3. századból, valamint késő avar koriakat a 8-9. századból, közvetlenül a magyar honfoglalás időszakát megelőzően.
A régész elmondta: ezek közül egyértelműen a korabronzkori leletanyag a legértékesebb. Jelentőségét az adja, hogy abban a korban ez lehetett a Tiszántúl legnagyobb települése, továbbá az, hogy a használati tárgyak mellett két emberi csontvázat is találtak. Ez azért számít szenzációnak, mert ebben a korban a hamvasztásos temetkezés volt szokásban, nagyon ritkák az egyben megtalált csontvázak. Eddig mindössze öt ilyet találtak, de ez az első alkalom, hogy egy helyen több ember egészben megmaradt vázát találták meg - mutatott rá a lelet fontosságára.
A leleteket dokumentálták, jelenleg pedig a Déri Múzeum régészeti bázisán van a két csontváz, amelyeket antropológiai és szénizotópos vizsgálatnak vetnek majd alá. Utóbbi eljárással 100-150 év pontossággal lehet majd megállapítani azok korát - tette hozzá. A régész véleménye szerint több oka is lehet annak, hogy a korban szokatlan eljárással temették el a két embert, de ezek egyelőre csak találgatások: lehet, hogy bűnt követtek el és ezért nem részesülhettek hagyományos eljárásban, vagy ellenkezőleg, lehettek magas rangú vezetők akik így különleges temetkezést kaptak, esetleg idegenek voltak, akiket saját szokásaik szerint helyeztek nyughelyükre.
Szilágyi Krisztián arra még nem tudott válaszolni, hogy a vizsgálatok után mi lesz az értékes leletanyag sorsa, illetve, hogy azokat kiállítják-e. A feltárásokat terveik szerint augusztus 20-ig befejezik, s ha szélsőséges időjárási körülmények nem jelentkeznek, akkor tartani is tudják a határidőt. Ez azért is fontos, mert a szennyvíztisztító bővítési munkálatait 2010 végéig be kell fejezni, máskülönben a 22 milliós projekt ISPA-pályázaton nyert pénzösszegét vissza kellene fizetni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap