Cserkeszőlő sikertörténete
2009. április 19. 22:30
A Tiszazug egyik legfiatalabb önálló településén a 40-es évek elején, a háborús olajkutatás során gyógyvíz tört fel. Kezdetben a szőlőjüket féltő helyiek fedezték fel a víz gyógyító hatását, ami azóta Cserkeszőlő legfontosabb vonzerejévé vált. Egy alföldi település múlt századi sikertörténete a Múlt-kor legújabb adásában.
A Tiszazug egyik legfiatalabb önálló települése a jászok és kunok szállásterületén épült fel, ahol később évszázadokon keresztül a szőlőtermeléssel és borkészítéssel foglalkoztak. Az 1940-es évek elején, a háborús olajkutatás során azonban termálvíz tört fel a földből, és a kezdetben a szőlőjüket féltő helyiek, felfedezték a víz, gyógyító hatását: azóta a termálfürdő Cserkeszőlő legfontosabb vonzerejévé vált. Egy alföldi település mindennapjai Cserke vitéztől a Magyar-Amerikai Olajkutató Társaságig.
Josef Mengele nevét hallva embertelen, náci orvoskísérletek jutnak eszünkbe. Igen, ő volt az az orvos, aki zsidó és roma gyerekeken és felnőtteken olyan vizsgálatokat és műtéti beavatkozásokat hajtott végre, amikbe nagyon sokan bele is haltak. Most azok az idős emberek szólalnak meg, akik gyermekként – származásuk miatt – nem tudták elkerülni Mengele hírhedt kísérleti laboratóriumát, de szerencséjük volt, és túlélték a túlélhetetlent. A kísérletek fizikai és lelki traumáit azonban még a mai napig nem tudták feldolgozni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.