Húsz éve alakult meg az Ellenzéki Kerekasztal
2009. március 22. 09:41 MTI
1989. március 22-én hozták létre a hatalommal szemben álló, demokratikus átalakulást sürgető magyarországi politikai erők az Ellenzéki Kerekasztalt (EKA). A szerveződés alapvető célja az volt, hogy a benne résztvevők egységes fellépéssel ellenálljanak az ellenzéket különalkukkal kecsegtető Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megosztó törekvéseinek.
Korábban
Szemben az állampárttal
Az 1980-as évek végére mindenki előtt nyilvánvalóvá vált Magyarország gazdasági, társadalmi, politikai válsága, amelyet a kádári vezetés egyre kevésbé volt képes kezelni, sokáig annak nyílt beismerését sem vállalta. Az MSZMP 1988. májusi értekezletén ugyan egy fiatalabb vezető garnitúra került a párt élére, azonban már sokan felismerték, hogy a szocialista rendszer keretei között maradó reformok önmagukban alkalmatlanok a válság kezelésére. A politikailag aktív csoportok jó része ekkor már nem toldozgató-foldozgató reformokban gondolkodott, hanem a rendszer egészének megváltoztatásában: az egymás után létrejövő ellenzéki alakulatok egyöntetűen a polgári demokrácia, a többpártrendszer és a piacgazdaság bevezetését tartották az egyetlen járható, a válságból kivezető útnak.
1989. január 30-án Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja a rádióban bejelentette, hogy 1956-ban népfelkelés volt Magyarországon. Az MSZMP KB mellett létrehozott ún. történelmi munkacsoport eredményein alapuló megállapítás a rendszer legitimitásának alappillérét kérdőjelezte meg. Az MSZMP KB 1989. február 10-11-i ülése heves viták után elfogadta ezt az értékelést, s határozatot hozott a többpártrendszerről, ami a reformerők felülkerekedését jelezte az állampártban.
1989. március 22-én a Független Jogász Fórum kezdeményezésére nyolc ellenzéki szervezet: a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és megfigyelőként a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája létrehozta az Ellenzéki Kerekasztalt (június 7-én csatlakozott hozzá a Kereszténydemokrata Néppárt is). A résztvevők azzal a szándékkal fogtak össze, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a demokratikus Magyarország megteremtését célzó alkotmányos átalakulás kereteiről. Az EKA a rendszerváltozás, a békés politikai átmenet előkészítésére szerveződött, annak érdekében, hogy a hatalmi csoportok közötti átrendeződés helyett alkotmányos átalakulás, valódi népképviselet jöjjön létre. Munkáját a Független Jogászfórum vezetője, Kónya Imre ügyvéd koordinálta.
Április 19-én az Ellenzéki Kerekasztal elhatározta, hogy tárgyalásokat kezd az MSZMP-vel a demokratikus átmenettel kapcsolatos jogszabályokról és az országgyűlési képviselőválasztások időpontjáról. Válaszul az MSZMP KB 1989. május 8-9-i ülése - miközben betegségére való tekintettel minden tisztségéből felmentette Kádár János pártelnököt, őszre pedig országos pártértekezletet hívott össze - politikai egyeztető fórum létrehozását javasolta. Május 18-án azonban az EKA propagandafogásnak minősítette az MSZMP tárgyalási ajánlatát.
Grósz Károlynak a The New York Timesban május 15-én megjelent nyilatkozatára hivatkozott, amelyben a pártfőtitkár egyebek között azt mondta, hogy az MSZMP azért is hatalmon akar maradni, mert nincs kinek átadnia a hatalmat. Grósz álláspontja szerint a többi pártnak nincs konstruktív programja, ezért az igazi parlamenti választásokat csak 1994-ben vagy 1995-ben fogják megtartani. A főtitkár "diktatórikus" kijelentéseit még az MSZMP budapesti reformköre is kifogásolta, a nyilatkozatot az ellenzék provokálásának nevezte, s véleménye szerint Grósz nem a párttagság vagy választott párttestület álláspontját képviselte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap