2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Szabadság, egyenlőség és terror

2009. március 20. 10:59

Minden korábbinál szabadabb választásokat, női választójogot, világi oktatást, egyenlő munkaidőt és jelentős hadi sikereket mondhatott magáénak a pontosan 90 évvel ezelőtt, 1919. március 21-én hatalomra került Tanácsköztársaság. Ez az időszak azonban mégis a legellentmondásosabb időszakként rögzült a magyar történeti emlékezetben. A kommün dicsőséges és diktatórikus jellege miatt Magyarország történeti mélypontként és valódi kiútkeresésként élte meg az akkori mindennapokat. A puccsszerű hatalomátvétellel fogant proletárhatalom első pillanatától meglehetősen szélsőséges reakciókat váltott ki, 133 napját kitartó lelkesedés és kétségbeesett felháborodás kísérte. Mire emlékszünk és mit felejtettünk el ma?


Puccsal a hatalomba

1919. március első felében 13 vármegyében és törvényhatósági városban a munkástanácsok lemondatták a polgári pártokhoz tartozó kormánybiztos főispánokat, és helyükbe szociáldemokratákat ültettek. Somogyban és Tolnában a munkástanács direktóriuma (intézőbizottsága) vette át a vezetést. Ugyanebben az időben Somogyban és Pest megyében megkezdődött a nagybirtokok elfoglalása, az uradalmi cselédség pedig termelőszövetkezeteket alakított.

A Szociáldemokrata Párton belül március elején már sokan keresték a kommunistákkal való kibékülés útját. Válaszul Kun Béla március 11-én kifejtette, hogy az együttműködésnek, még inkább az egyesülésnek alapvető feltétele a tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra elfogadása. A következő napokban tárgyalások kezdődtek a KMP, az MSZDP, a Budapesti Munkástanács és az üzemi bizalmiak képviselői között. Első lépésként megállapodtak abban, hogy a fővárosi munkásság március 23-án fegyveres tüntetést rendez a kommunisták kiszabadítására.


A kikiáltás napja

A csepeli munkásság március 18-i nagygyűlése jóváhagyta a demonstráció gondolatát, követelte a választási előkészületek félbehagyását és a proletárdiktatúra kikiáltását. A nyomdászok sztrájkba léptek, és március 21-én már meg sem jelentek az újságok. Ebben a zaklatott légkörben adta át március 20-án délelőtt Vix alezredes, az antant budapesti katonai missziójának vezetője, a párizsi békekonferencia február 26-i határozatát tartalmazó jegyzéket Károlyinak.

Az okmány értelmében a magyar kormánynak a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Arad vonaltól ekkor még keletre álló csapatait vissza kell vonnia mintegy 100 kilométer mélységben, szinte a Tisza vonaláig. A kiürített terület keleti részét a román hadsereg szállja meg, itt nyomban bevezetik a román közigazgatást. A zóna nyugati részén 40-50 kilométer széles, semleges sáv létesül, amelybe Debrecen, Szeged és Gyula is beletartozik.

Károlyi a délután 5 óra körül kezdődött minisztertanácsi ülésen javasolta a jegyzék elutasítását, tiszta szociáldemokrata kormány megalakítását, mely mellett megtartotta volna a köztársasági elnöki tisztségét. A Berinkey-kormány elhatározta lemondását, és utolsó ülésének időpontját a következő nap délutánjára tűzte ki.



Március 21-én reggel Csepelen a fontosabb üzemek bizalmijai, a Katonatanács és a két munkáspárt képviselői elhatározták a főváros stratégiai pontjainak elfoglalását, ami meg is történt a nap folyamán. Délelőtt 10 órakor az MSZDP vezetősége, Böhm Vilmos javaslatára, döntött a KMP-vel való egyesülésről, a hatalom átvételéről és a Vix-jegyzék visszautasításáról. Az MSZDP és a KMP képviselői a kora délutáni órákban a Gyűjtőfogházban aláírták az egységokmányt. Ennek értelmében az - ideiglenesen - Magyarországi Szocialista Párt nevet viselő egyesült párt megvalósította a proletárdiktatúrát, létrehozta hadseregét, és szövetségre lépett Szovjet-Oroszországgal.

Este 7 órakor összeült a Budapesti Munkástanács, amely egyhangúlag jóváhagyta az egyesülést, és proklamálta a proletárdiktatúrát. Károlyit csak ezután értesítették telefonon arról, hogy a polgári demokratikus köztársaság megszűnt létezni. Tudatták vele azt is, hogy az ő aláírásával, de előzetes hozzájárulása nélkül kiáltványt tettek közzé, amelyben bejelenti, hogy lemond, és „átadja a hatalmat a proletariátusnak". Késő este összeült a két párt vezetősége, és kijelölte a népbiztosokat, a Forradalmi Kormányzótanácsnak elnevezett kormány tagjait. Elnöke Garbai Sándor lett, tényleges vezetője azonban Kun Béla volt, aki a legfontosabbnak ítélt tisztséget, a külügyi népbiztosságot kapta.

A kommunisták és a velük egyesült szociáldemokraták szocialista programjának bár voltak előzményei a közelmúlt magyar történelmében, mindez csak 1918-ban vált valós, ám mégis utópisztikus elemeket tükröző politikai programmá. A kisajátításon alapuló mozgalom hatalomra kerülése ennek ellenére jóval nagyobb törést okozott a magyar történelemben, mint Károlyiék korábbi, részben társadalmi egyetértésen alapuló őszirózsás mozgolódása. Az akkori politikai egyetértés helyett Kun Béláékat zárt ajtók mögötti tárgyalások és alkudozások segítették hatalomra. Ez a lépés pedig, 1919. március 21-e változásai sokként érték mind a fővárosi, mind a vidéki lakosságot, és ugyanilyen sokkot okozott a következő dicsőséges 133 nap is, amelynek során bár sokszor haladó, és igencsak korszerű reformokat hoztak, a társadalmi bázis hiánya és erőszakos módszereik miatt mégsem lehettek sikeresek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár