Négy évig élt magányosan az igazi Robinson
2009. február 2. 08:08 MTI
Háromszáz évvel ezelőtt, 1709. február 2-án vette fel egy angol hajó Alexander Selkirköt, akinek hányattatásai Defoe-t a Robinson Crusoe megírására ihlették.
Korábban
Alexander Selkirk egy cipész kisebbik fiaként 1676-ban született Lower Largóban, egy skóciai halászfaluban. Már fiatalon elszegődött a Cinqe Ports nevű kalózhajóra, amely spanyol kereskedelmi vitorlásokra vadászott. Először matrózként, később kormányosként dolgozott, első tiszt, majd másodkapitány lett. Forrófejű lévén gyakran összeszólalkozott kapitányával, majd 1704-ben fellázadt ellene. A kor szokásaitól eltérően azonban nem végezték ki, hanem kitették az első útba eső lakatlan szigetre - Mas a Tierrára, a Juan Fernandez szigetek egyik tagjára -, némi élelmet, asztalos szerszámot, puskát, lőport és egy Bibliát hagyva csak neki.
Négy évig és négy hónapig élt ott magányosan, de korántsem kétségbeesetten a renitens másodkapitány. Két tábort állított fel, az egyiket egy forrás mellé, a másikat pedig a sziget legmagasabb pontjára, ahonnan jól belátta a környéket, és kémlelhette a hajókat anélkül, hogy egy esetleges ellenség felfedezhette volna. Kecskékre vadászott, a húsukat megette, bőrükből pedig ruhákat készített magának. A Bibliát szorgosan olvasta, és időtöltésül zsoltárokat énekelt. A viszonylag békés és nyugodt semmittevésnek Woodes Rogers kapitány vetett véget, aki Duke nevű hajójával arra járt, és felvette őt a fedélzetre. Selkirk a tengereket járta szabadulása után is. Stílszerűen ott érte a halál 1721-ben, negyvenhat éves korában.
Noha azt nem sikerült bizonyítani, hogy Daniel Defoe és Alexander Selkirk valaha is találkozott, ám a fáma szerint az író és Rogers hajóskapitány jó barátságban voltak, így juthatott a történet Defoe fülébe. A történet némileg kiszínezett változata 1719-ben látott először napvilágot. Az angol irodalom egyik leghíresebb kalandregényét azóta számos nyelvre lefordították, népszerűsége a mai napig töretlen.
Az elmúlt évszázadok nem hoztak teljes bizonyosságot, egészen a közelmúltig. Egyesek azt is megkérdőjelezték, hogy az eredeti "Robinson" maga Selkirk lenne, érvek és ellenérvek sorakoztak egymással szemben, ami a tudósokat lankadatlan keresésre ösztönözte az ominózus helyen, amelyet a chilei kormány 1966. január elsejétől hivatalosan is Robinson Crusoe szigetnek nevez. Az első munkálatokat a Chile partjaitól több száz kilométerre fekvő szigeten egy skót régészeti csapat Takasi Deiszuke (Takahashi Daisuke) japán kutató vezetésével kezdte meg 2000 táján.
A majd tíz éves régészeti munka eredményeképpen megtalálták egy közel 300 éves épület maradványait, egy puskát, valamint azt a navigációs osztókörzőt, amely valószínűleg azé a hajóé lehetett, amelyről Selkirket kitették. A maradványok vizsgálata alátámasztotta azt a beszámolót is, amelyet maga Woodes Rogers kapitány rögzített naplójában Selkirk elmesélése alapján. A Post-Medieval Archaeology című folyóiratban a kutatásvezető tollából 2008 decemberében megjelent tanulmány szerint többet már nem kell kételkednünk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.