Állampolgárságot kaphatnak a spanyol menekültek
2008. november 4. 08:05 BBC News
Egy új törvényjavaslat értelmében a Spanyolországból a polgárháború évei alatt elmenekültek, és leszármazottaik hamarosan újra teljes jogú állampolgárai lehetnek egykori hazájuknak.
A polgárháborúban közel félmillióan haltak meg, és Franco győztes diktatúrája tízezreket kényszerített börtönökbe. További félmillió ember hagyta el az országot, amely azóta számít megosztottnak a kérdésben. A döntés a polgárháború során elmenekültek gyerekeit és unokáit érintheti, a kormány szerint ez nagyjából félmillió főt, csak Argentínában 300 ezer embert jelenthet.
A menekültek a javaslat szerint már 2011 előtt kérvényezhetnék az állampolgárságot, és azzal a jelenlegi nemzetiségüket sem kellene feladniuk. A kormányzat az állampolgárság megadása mellett végleg leszámolna a múlt emlékeivel, és minden – Francóra emlékeztető - szobrot és emlékművet eltávolíthatnák, ahogy kedvük szerint nevezhetnék át a közterületeket - amire 1975 óta nem nyílt alkalom.
A bejelentésre a múlt újraértelmezése kapcsán került sor: egy vizsgálóbíró nemrég a korábbi tabuval szembeszállva a Franco-korszak bűneinek felülvizsgálatát kezdeményezte (amit mások rögtön meg is támadtak). Ennek kapcsán arról is döntés született, hogy anyagilag kompenzálják majd az áldozatok családjait és leszármazottait az ellenük elkövetett bűnökért. Bár az 1975-ös amnesztiatörvény a kölcsönös bűnbocsánatról rendelkezett, a mostani lépések felülírhatják ezt a gyakorlatot. Az ellenzéki konzervatívok sem értenek egyet a döntéssel: szerintük egy hasonló döntés nem megbékéléshez, hanem a régi sebek feltépéséhez vezet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap