Elveszhet a múlt a digitális korban
2008. október 1. 10:09 The New York Times
Hiányoznak a megfelelő irányelvek
A levéltárak a Kalifornia Egyetem San Diego-i Számítógép Központjával és szakértők bevonásával megkezdte egy állandó elektronikus iratmegőrző rendszer létrehozását. Az elektronikus archívum kialakítása már túllépte a megadott határidőt és pénzügyi keretet, de a szakemberek azt remélik, hogy Bush januári távozása után képes lesz a Fehér Ház hatalmas mennyiségű iratainak tárolására. Kenneth Thibodeau, az elektronikus archívum igazgatója elmondta, hogy a Clinton-kormányzat idejéből 32 millió emailt sikerült letárolni, de a Fehér Ház dokumentumainak megőrzése állandó vita tárgya.
A bíróságok több büntetést is kiszabtak azokra a társaságokra, amelyek a perek során nem tudták rendelkezésre bocsátani a kért elektronikus iratokat. A kormány is kapott hasonló büntetéseket. Az egyik szövetségi kerületi bíróság úgy ítélte meg, hogy a Környezetvédelmi Ügynökség azzal, hogy a Clinton kormányzat végén bizonyos elektronikus iratokat megsemmisített, semmibe vette a bíróságot. Az elektronikus dokumentumok elvesztésének veszélyére többen is figyelmeztetnek. Legutóbbi jelentésében az amerikai számvevőszék (Government Accountability Office) a szövetségi iratmegőrzésre vonatkozó rendelkezések széles körű be nem tartásáról számol be. A nagyobb ügynökségek „a magas rangú tisztségviselők emailjeit csak véletlenszerűen tárolják. Az alkalmazottak több ezer üzenetet őriznek a postafiókjukban, amelyek nem kereshetők hatékonyan, és mások számára nem hozzáférhetőek.”
A Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Igazgatóság (NASA) főfelügyelője hasonló problémákkal szembesült. A 40 megvizsgált magas rangú tisztségviselő 93 százaléka megsérti az email üzenetek megőrzésére vonatkozó rendelkezéseket. A NASA már valószínűleg több olyan dokumentumot veszített el, amely a kormányzat jogi és pénzügyi jogainak védelmét szolgálta volna.
A kormányzati tevékenységet, politikát és döntéshozatalt dokumentáló elektronikus és papírra írt iratokra ugyanaz a szövetségi törvény vonatkozik. Egy hivatalos táblázat tartalmazza, melyik iratot menyi ideig kell megőrizni. Általában véve a Nemzeti Levéltár engedélye nélkül semmilyen dokumentumot nem szabad törölni vagy megsemmisíteni. „Az ügynökségek alkalmazottai nincsenek tudatában az iratmegőrzésre vonatkozó kötelességeiknek. Az alsóbb szinteken még azt sem tudják, mi az a szövetségi dokumentum, a megőrzésről nem is beszélve” – mondja Melanie Sloan, a washingtoni „Polgárok a felelősségért és az etikáért” nevű watchdog-szervezet igazgatója. Az interjúk során az alkalmazottak egyetértettek ezzel a véleménnyel. „Nem igazán értem, miről van szó, mit kell megőriznünk, és mit nem. Most próbáljuk tisztázni, hogyan alkalmazandók a rendelkezések az elektronikus médiára” – mondja Christina Pearson, titkárnő. A szövetségi ügynökségek leggyakrabban használt módszere, hogy a fontos emaileket és mellékleteket kinyomtatják, és így tárolják.
Clinton távozása után a Nemzeti Levéltár pillanatképeket őrzött meg az ügynökség weboldaláról, de Bush kormányzásának a végén már nem tervez hasonlót, mivel a „legtöbb webdokumentumnak nincs hosszú távú történelmi értéke.” A kutatók, történészek nem értenek egyet ezzel a véleménnyel, és egyetemi könyvtárak és a San Francisco-i digitális könyvtár segítségével megkezdték a kormányzati weboldalak lemásolását, hogy azok Bush távozása után is hozzáférhetők maradjanak.
A Fehér Ház email-üzenetei elvesztésének megakadályozására a Képviselőház júliusban törvényjavaslatot terjesztett be, amely több elektronikus dokumentum megőrzésére kötelezi az ügynökségeket. A szavazati arány 286:137 volt. A javaslat republikánus ellenzői szerint a rendelkezés nehéz és költséges lenne. Bush elnök a törvényjavaslat megvétózását helyezte kilátásba, mivel az „gátolná az elnököt alkotmányos és törvényi kötelességeinek gyakorlásában”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- 16 percig tartott Ham, az űrcsimpánz első utazása 20:20
- San Francisco lakosságát 25-szörösére növelte az aranyláz 18:07
- Mérhetetlen pusztítást okozott a Tet-offenzíva 16:05
- Már Szent István is tiltotta a vasárnapi munkavégzést 15:05
- Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken 09:05
- Bűncselekmény vagy tragédia volt a Wilhelm Gustloff elsüllyedése? tegnap
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban tegnap
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője tegnap